Állítólag két hét múlva most már tényleg nekiállnak a szombathelyi Rumi út elb@szott hídfejeinek a levágásához

Bazsi Farkas 2019-09-19 14:04:00.000000
A kivitelező ezt a körzet képviselőjének, Tóth Kálmánnak ígérte meg.

Júliusban elsőként írt róla az Ugytudjuk.hu, hogy tervezési hiba miatt gondok akadtak a szombathelyi Rumi út csapadékvíz-elvezetőjének építésekor. A lakók ugyanis vagy egyáltalán nem, vagy a korábbihoz képest szűkebb átjárót kaptak a házaikhoz. De az is problémát okozott, hogy az előíráshoz képest magasabb hídfejeket állítottak be, így sokan meghúzták az autójukat, mivel a Rumi útra záróvonal van felfestve, kis ívben pedig szinte lehetetlen ráfordulni így a hadra. 

Lassan két hónapja tart az ott lakók kálváriája. A körzet képviselője Tóth Kálmán (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) ma reggel friss közleményben tudatta, hogy újabb egyeztetésen vannak túl, a kivitelező pedig azt ígéri, hogy hamarosan lefűrészelik a magasabbra épített hídfejeket. 


1. A hídfejek levágása kb. két hét múlva próbavágással kezdődik.
2. A Rumi út 201. előtti járdaszakaszt (ami a Bendefy utcai buszmegálló mögötti részt jelenti), fel fogják bontani, az ott élők előzetes értesítésével.
3. A Csititó felől elkezdték a mederlapok elhelyezését. Az átereszekben levő csövek alsó része így egy szintbe kerül az árok aljával.
4. A Vass Gereben utcai levezető árokkal kapcsolatban megerősítették, hogy fedett, azaz zárt rendszert építenek nyílegyenesen belevezetve az esővizet a Gyöngyösbe. Ezzel a munkaszakasszal kezdték ezen a héten a munkát.
5. A Páfrány utcából a vizet szintén ebbe a szakaszba vezetik bele mindkét irányból  - adta közzé a képviselő. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67