Ungár: Én maximum boldog leszek, ha nyer az ellenzék Szombathelyen

Bazsi Farkas 2019-09-18 17:30:00.000000
A politikus ezt arra a kérdésre válaszolta, ami azt firtatta, hogy milyen pozíciót kapna a városban azután, hogy bukik a Fidesz.

A valaszonline.hu-nak adott interjút Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. A politikust többek között arról is faggatták - ami úgy néz ki, hogy egy örök téma -, hogy miért választotta Szombathelyt, második otthonának.

– Ez meg a fideszes kommentelők kedvenc témája - kezdte válaszát Ungár. Hogy mit keresek Szombathelyen. Tegyük akkor tisztába. A választások után, tavaly, amikor az eltiltást kaptam, elindultam budapesti elnöknek Moldován Lászlóval szemben. Kikaptam. Úgy éreztem, olyan rossz lesz a felkészülés az önkormányzatira Budapesten, hogy inkább nem veszek benne részt. Akkor szólt Németh Ákos, az LMP Vas megyei elnöke, aki jó barátom, egyik kedvenc emberem a világon.

– A szeretője?

– Dehogy a szeretőm! Még kérdésben se hozzák szegényt ilyen helyzetbe! Jó barátom. Szólt tehát, hogy jelentkezzek át Vasba, és politizáljunk ott együtt. Az ugytudjuk.hu-ba ez után szálltam be. A tulajdonomban lévő sajtótermékek egyébként még veszélyesek is a hatalomra. A vidékiek mindenképpen. Szombathelyen van jelentősége az ugytudjuk.hu-nak.

– Abban, hogy ott fordított a helyzet és a Fidesz van elaprózva az ellenzékkel szemben, van szerepe?

– Az egyedül Hende Csaba felelőssége. Szétverte maga mögött a közgyűlési többséget, majd szétverte a helyi Fideszt is. Leárulózta a korábbi fideszes polgármester-jelöltet, majd azt az embert is, akit ő maga kért fel öt éve fideszes listavezetőnek, s ő maga rakott a médiacentrum élére. Persze nehéz lesz győzni, hiszen Szombathely hagyományosan jobboldali város, nem is a kormány népszerűtlen ott, hanem a helyi Fidesz.

– Ön mi lesz ott, ha mégis összejön az ellenzéki győzelem?

– Boldog.

– Semmi tisztség?

– Semmi.

A képviselő aztán a szombathelyi városi újság és a tévé helyzetére is kitért. 

- Megjelent a Savaria Fórum nevű kiadvány. Össze lehet hasonlítani minőségében és küllemében a budapesti, 2. kerületi Budai Polgárral, például. Utóbbi olyan, mintha a Szabad Nép melléklete lenne. A szombathelyi tévét is átvette az új többség és mi történt? Kint vannak minden sajtótájékoztatón, nem ocsmánykodnak, korrektül, szakmai, újságírói mércéknek megfelelően működnek. Az ellenzéki vezetésű Salgótarján tévéjét is érdemes megnézni, az is sokkal színvonalasabb, mint bármelyik fideszes.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67