Aranyeső a Kickbox Magyar Bajnokság szombathelyi döntőjében

ugytudjuk.hu 2019-09-18 08:25:00.000000
Szép eredmények születtek.

A Controll Se szervezésével szeptember 14-én az ELTE – Savaria Egyetemi Központ Sportcsarnokában került sor a 2019. évi Felnőtt és Master Class Light-contact és Kick-light Magyar Bajnoki Döntőre.

A döntőre súlycsoportonként a raglista első négy helyezett sportolói kaphattak csak behívást, akik az év elején meghatározott pontszerző versenyeken indultak és szereztek értékes helyezéseket, pontokat. A verseny főszervezője a Controll SE elnöke Koszogovits Mihály volt. 



Szmolek Emánuel - aki 2017 óta felnőtt válogatott- a light-contact bajnoki cím megvédéséért érkezett a döntőre, -79kg-ban fináléjában a budapesti Virág Andrással szoros, ám egyértelmű mérkőzésen győzött és szerzett aranyat. Kick-lightban -84 kg-ban junior válogatott kortársával mérkőzött és ezúttal kick-lightban is sikerült nyernie, válogatott lett.



Takács Viktória -70 kg kick-light döntőben Romero Alicia-ával mérkőzött, akit taktikus bunyóval sikerült maga mögé utasítania, így megszerezte második felnőtt bajnoki címét. Viktória 65 kg light-contactban nem tudott magyar bajnoki címet szerezni, mivel ellenfelei betegség és egyéb okok miatt visszaléptek az indulástól. Magyar bajnoki címtől ugyan elesett, de a válogatottba kerülés jogosultságát megszerezte.

Pintér Bálint a kung fu szakosztály versenyzője 84 kg light-contactban 2., kick-lightban 3. helyezésig jutott.

Dancsó Zoltán a 30. magyar bajnoki címét szerezte meg szülővárosában, ezúttal master class -94 kg-os súlycsoportban light-contactban sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. 



Eredmények:

Takács Viktória: -70 kg kicklight 1., -65 kg light jogosultság

Szmolek Emánuel: -79 kg light 1., -84 kg kicklight 1.

Pintér Bálint: -84 kg light 2., -84 kg kicklight 3.

Dancsó Zoltán: Masters -94 kg light 1.

Az év hátralévő részében a válogatottak az október 19-27-ig Szarajevóban megrendezésre kerülő Light-contact Világbajnokságra készülnek ezt követően november 23-december 01-ig Antalya-ban kick-light világbajnokságon vesznek részt.

Dancsó Zoltán októberben, versenyzőként és szakágvezetőként utazik a szarajevói vb-re míg novemberben az utóbbi minőségében vesz részt az antalyai vb-én.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67