Hová tűnt Hende Csaba?

Bazsi Farkas 2019-09-18 18:33:00.000000
Nem volt jelen a választási kampányt értékelő tájékoztatón a választókerület elnöke. Újabb jele a szombathelyi Fidesz széthúzásának.

Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Fidesz Szombathelyen. Ez önmagában nem is lenne annyira érdekes, mert hát ugye az Ugytudjuk.hu erre sem kapott meghívást, így pedig minden a megszokottak szerint zajlott.

Azt azonban már a Savaria Fórum onlineon szúrtuk ki, hogy a Fidesz szombathelyi önkormányzati választásról szóló értékelőjéről pont a szombathelyi Fidesz atyaúristene, a választókerületi elnök, Hende Csaba hiányzott.

Több forrásból úgy értesültünk, hogy Hende nem véletlenül maradt távol az eseménytől, hanem Kósa Lajos, a párt megyei jogú városok választási kampányát felügyelő megbízottja nem engedte Hendét az eseményre.

Korábban írtunk róla, hogy az exminiszter a Savaria Karneválon sem vonult együtt a fideszes képviselőkkel és a párt jelöltjeivel. Ez is azt mutatja, hogy bár azt kommunikálják, hogy a kormánypárt egységes, a színfalak mögött széthúzás van. 

A nyár közepén még Hende akarata érvényesült és a megyei jegyzőt háttérbe tolva a saját embereit helyezte képviselőjelölti pozícióba.

Most úgy tűnik, Hende tekintélye csappant meg annyira, hogy Kósa utasítására háttérbe kell vonulnia. 


Hende egyébként egy másik, délutáni, szombathelyi tájékoztatón már jelen volt. Erről azonban már mi is értesültünk: igaz, nem a Fidesztől. Hamarosan hozzuk az ott elhangzottakat. 

Elöljáróban annyit: Ha 2000 évet kibírt a mozaik, akkor pár hónapot még el lesz a tepsiben.

Frissítés!

 

Tényleg nem mehetett be a sajtótájékoztatóra Hende Csaba


Olvasónk juttatta el az alábbi fotót szerkesztőségünkhöz. A fotó állítólag meg készült, a helyi Fidesz összejövetelén. A képen ott van Hende Csaba. Ezek szerint a választókerületi elnök annak ellenére nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, hogy az épületben tartózkodott.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67