Néha nem árt kicsit zsebre tenni a telefont és abbahagyni a rohanást. Ha nyitott szemmel járunk, még a város legszürkébb részein is rálelhetünk egy kis színre, aprócska gyönyörűségekre. Így történt ez ma velünk is: mikor a Szent Márton utcai tízemeletesek mellett sétáltunk el, egyszercsak egy kis rózsaszínű villant be a szemünk sarkába. Mikor megláttuk, hogy a szemetes, töredezett beton repedései közül egy igazi kis virágcsalád bújt elő, rögtön jobb lett a kedvünk ebben a borús időben. Lám, a természet mindenhonnan utat tud törni magának, ha úgy akarja és milyen jól teszi.




Egyébként még a szombathelyi kutyapárt tavaly rakott ki egy posztot ugyanerről. Pontosabban arról, hogy gerillakertészkedtek egyet a repedésekben és csodák csodájára kinőtt két szál virág. Na, hát úgy tűnik ezek a kis tünemények azóta igazi kis kolóniává bővültek és kitöltötték azokat a fránya repedéseket. Éljen a gerillakertészet!

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.