A Falco BL-selejtezős ellenfelének edzője szerint fel kell kötniük a gatyájukat a szombathelyiek ellen

ugytudjuk.hu 2019-09-14 15:05:00.000000
A sárga-feketék szurkolóit is dicsérte a Nagyvárad trénere.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatának két selejtezőkört kell sikeresen megvívnia, hogy főtáblára kerüljön a Bajnokok Ligája 2019/20-as kiírásában. A vasiak első ellenfele a román bajnok CSM CSU Oradea lesz. A nagyváradiak ellen jövő kedden, 18 órától, hazai pályán kezdenek Váradiék.

A sárga-feketékhez hasonlóan, keleti szomszédaink is lezárták már az edzőmeccsek sorát. Érdekesség, hogy a Falco és a Nagyvárad is veretlen maradt a felkészülési időszakban, melynek végén mindketten megnyerték saját rendezésű emléktornájukat - írja a BB1.hu, kosaras szakportál.

Cristian Achim, a CSM CSU Oradea vezetőedzője interjút adott csapata honlapjának. A tréner beszélt a felkészülésük helyzetéről, valamint a soron következő BL-selejtezőkről is.

– Azt hiszem, azon a ponton vagyunk, ahol lennünk kell. A csapat már nagyon közel áll ahhoz, amit szeretnék. A legfontosabb, hogy mindenki egészséges és a felkészülés alatt nem sérült meg senki. Fokozatosan sajátítjuk el a szükséges elemeket a tervezett játékunkhoz. Meggyőzően teljesítettünk az edzőmérkőzéseken, ami jó előjel a szezon kezdete előtt.

A román bajnok hat felkészülési meccset játszott, ebből ötöt megnyert, egy pedig döntetlennel zárult. Ebből a hatból háromszor játszott magyar csapattal, a Debrecent 80-77-re, a Szegedet 71-56-ra, a Szolnokot pedig 87-74-re verte.

– Mostantól a magyar bajnokra fókuszálunk. Az első találkozót Magyarországon játsszuk és a visszavágó lesz Nagyváradon. A továbbjutás a célunk. A Falcónak nagyon jó, “dolgos” csapata van, atletikus, gyors, sokat futó játékosokkal, jó csapatösszhanggal és remek szerkezettel.

Ráadásul a szurkolótáboruk is remek hangulatot tud varázsolni, így fel kell kötnünk a gatyánkat. Egyértelmű, hogy a Szombathely más játékerőt képvisel, mint akikkel a felkészülés során találkoztunk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67