Milliók hagyták el otthonaikat világszerte a szélsőséges időjárás miatt

ugytudjuk.hu 2019-09-13 07:25:00.000000
Közel hétmillió ember kényszerült otthona elhagyására a szélsőséges időjárás miatt szerte a világon az idei év első felében, és ilyen tekintetben előreláthatólag a mostani lesz az egyik legkatasztrofálisabb esztendő – közölte az országokon belüli menekültfolyamatokat figyelő, genfi székhelyű nemzetközi központ, az IDMC (Internal Displacement Monitoring Centre).

Az IDMC csütörtökön tette közzé féléves – a januártól júniusig tartó időszakot felölelő – jelentését, amelyet a kormányok, az ENSZ humanitárius ügynökségei és sajtójelentések alapján állított össze.

Az IDMC szerint az első félévben a szélsőséges időjárás, többnyire viharok és árvizek következtében hétmillió embernek kellett elhagynia otthonát, és mivel az év második felében általában gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási jelenségek, az év végéig az otthonukat elhagyók száma megháromszorozódhat, és elérheti akár a 22 milliót, amivel az idei az egyik legsúlyosabb esztendővé válik.

A jelentés megemlíti a Fani ciklont, amely miatt 1,4 millió embernek kellett elköltöznie Indiában és Bangladesben, illetve az Idai ciklont is, amely hatalmas pusztításokat végzett Mozambikban, Malawiban, Zimbabwében és Madagaszkáron. Iránban a lakosság közel 90 százaléka volt árvizeknek kitéve.

„Mára a klímaváltozással járó szélsőséges időjárási jelenségek miatti elköltözések megszokottá váltak”

– hangsúlyozza jelentésében az IDMC.

Alexandra Bilak, a szervezet vezetője cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy fordítsa meg a kedvezőtlen folyamatot, és legyen a belső menekültek millióinak segítségére.

Az IDMC jelentésében szerepel az is, hogy a fegyveres konfliktusok miatt 3,8 millió ember menekült el otthonából, a legtöbben Szíriában, Kongóban, Etiópiában és Jemenben kényszerültek lakhelyük elhagyására.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67