Döntős az Egis Körmend a Mogyorósy Szilárd Emléktornán

ugytudjuk.hu 2019-09-13 22:05:00.000000
Volt edzőjük mostani csapatát verték az elődöntőben a vasiak.

A Mogyorósy Szilárd Emléktornán 20 órától lépett pályára a házigazda Egis Körmend a ciprusi Apollon Limassol együttese ellen. Jól kezdett az Egis Körmend, de az első negyed végére felzárkózott a vasiak ex-edzőjének, Antonis Constantinidesnek a mostani csapata - írja az Egis Körmend Facebook-oldala. Hárommal ment a Zollner legénység, (22-19) amely a kisszünet után alaposan belehúzott megint, közönségszórakoztató játékkal lépett el 31-22-re. A vendég időkérés sem hozott változást. A különbség a húsz pontot közelítette, majd három gyors tripla után át is lépte. Ferenczé után pedig már 54-29 állt a táblán. A nagyszünetig négy pontot faragott hátrányából a Limassol. 54-33.

A nagyszünet után is maradt a hazai dominancia. Tetszetős támadásokat vezetett az MTE, maradt húsz felett a körmendi előny. Majd a negyed végére éppen húszig zárkóztak a ciprusiak. (72-52)

Az utolsó tíz percben Keller két triplája gondoskodott az előny növekedéséről. Ferencz hármasa után 29 volt közte, nem sok kérdés marad a másnapi döntővel kapcsolatban. Matthias Zollner forgatta csapatát, így senki sem kapott túl nagy terhelést ezen a találkozón. Taylor elképesztő, egykezes zsákolására még az ínyencek is felhördültek. Az utolsó majd négy perc csak a fiataloké volt, akik bátran, keményen kosaraztak. Ostromolták a száz pontot, végül 99-ig jutottak, a vendégek 65 pontjával szemben.

Szombaton 17:30-tól tehát BC Beroe – Apollon Limassol mérkőzést rendeznek a 3. helyért, majd 20 órától megismétlődik a tavalyi finálé, a Rethymno Cretan Kings B.C. és az Egis Körmend csapatai között.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67