Ungár Péter: Balázsy Péter dinasztiát épít és saját testvére jegyzője lenne

ugytudjuk.hu 2019-09-12 11:47:00.000000
Sajtóközlemény.

Balázsy Péter eddigi szombathelyi tevékenysége tragédiák sorozata. Előbb hátba támadta Puskás Tivadart, hogy polgármesterjelölt lehessen, majd nem védte meg Jordán Tamást, városunk díszpolgárát párttársai támadásaitól. A mai napig nem tudjuk, visszavonná-e Balázsy győzelme esetén Jordán Tamás díszpolgári címét.

Nem becsüli az időseket, megfutamodik a jelölti vitától, miközben egyetlen egy saját ötlettel sem állt még elő azzal kapcsolatban, hogy mit kezdene a várossal, ha nyerne. Nyilván ezzel a lehetőséggel már nem számol, hiszen megyei jegyzői funkciójáról nem mondott le, és láthatóan nem Szombathelyen, hanem inkább a Vas megyei közgyűlésben kezdett el építkezni. Ez derül ki abból, hogy a Fidesz-KDNP megyei listájára saját testvérét, Balázsy Barnabást is feltettette (kiszorítva ezzel a sokkal nagyobb tapasztalattal, szakmai múlttal és megbecsültséggel rendelkező idősebb konzervatív megyei politikusokat).

Balázsy Péter gátlástalansága határtalan, semmilyen polgári erkölcsöt nem ismer. Ellenkező esetben tiltakozna az ellen, hogy megyei jegyzőként saját testvére felett is kellene képviselni a törvényességet. Szombathely nem cirkusz! Nem fogjuk a várost Balázsy Péterre és bandájára bízni!

Szombathely, 2019. szeptember 12.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67