Nem nélküli gyermeket fogadtak örökbe a londoni állatkert meleg pingvinjei

Buda Fehér 2019-09-10 18:20:00.000000
Ő a világ legelső nem nélküli pingvinje.

Bemutatták az első nem nélküli szamárpingvint a londoni Sea Life-ban. Az állatkert dolgozói ugyanis úgy döntöttek, nem árulják el a látogatóknak a legújabb jövevény nemét, mert szerintük azt csak az emberek társadalma hozta létre, valójában nem is létezik.

A szakértők szerint a pingvineket sem érdekli nagyon, hogy mi a nemük, hiszen a hím és a nőstény példányok az ivarérettségig szinte teljesen megegyeznek. A 4 hónapos pingvin egyelőre egy lila szalagot kapott, így különböztetik meg a gondozók a többiektől.

A fiókát egyébként már örökbe is fogadta az állatkert egyik pingvinpárja, Rocky és Marama, akik már bejárták a világsajtót, amikor kiderült róluk, hogy egy homoszexuális párt alkotnak. A pár jó gondját viseli a fiókának, aki már ki is sajátított magának egy fészket, lassan teljesen beilleszkedik a kolóniába. 

A kis fóka egyébként egy angol állatvédelmi program kereteiben jött a világra, ugyanis a szamárpingvinek rendkívül veszélyeztetettek. Később, miután eléri az ivarérett kort, akár vissza is kerülhet a programba, hogy ő is utódokat hozhasson a világra a párjával.

(Metro)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67