Összeomolhat a csernobili atomerőművet körülvevő szarkofág

Buda Fehér 2019-08-08 14:42:00.000000
A leomló épület radioaktív port repíthet a levegőbe.

Összeomlás szélén áll a csernobili atomreaktor négyes blokkját körülvevő régi szarkofág, írja az IFLScience. A lap azt írja, hogy a szarkofág régi, most már belső struktúráját kapkodva emelték fel, annak reményében, hogy sikerül majd vele befogni a több tonnányi urániumot, kóriumot, plutóniumot és az igencsak szennyező port.

A szakértők szerint a harminc éves épület azonban az utolsókat rúgja, és igencsak nagy az esélye annak, hogy összedől. A régi szarkofágot ugyan egy újabb, 2016-ban elkészült épület veszi körül, ha mégis összedől, az megnehezítheti azoknak a szakértőknek a munkáját, akik éppen a négyes blokk leszerelésén dolgoznak. Azt mondják, hogy a harminc éves épületet eddig is csak a gravitáció tartotta egyben, a tartóelemek viszont elfáradtak, minden egyes ilyen elem mozgatásával azt kockáztatják, hogy ledől a szarkofág.

Ha ez tényleg bekövetkezik, akkor a leomló építmény radioaktív porral szórhatja be az új, 36 ezer tonnás szarkofágot. Szerencsére ez még stabilan áll, kicsi az esélye annak, hogy a sugárzó por a kinti levegőbe juthat. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67