Koczka Tibor indul a polgármesteri székért

ugytudjuk.hu 2019-08-06 10:12:00.000000
Független jelölt lesz a jelenlegi fideszes alpolgármester.

Koczka Tibor alpolgármester szimbolikus helyszínt választott a ma délelőtti sajtótájékoztatójára, ahova egyébként feleségével érkezett. A szombathelyi Képtár teraszára hívta össze a sajtó képviselőit, hiszen innen jól látható Szombathely 2000 éves történelme, és a városháza épülete is.

Elmondta, Szombathely akkor tudott fejlődni, amikor Európa egységes volt, Európában, Magyarországon és Szombathelyen is béke honolt. Szerinte azonban most Szombathelynek egy olyan polgármesterre van szüksége, aki a pártok háborúskodása helyett kész az együttműködésre, a várost újra egyesíti. Ezért sok sok támogató és biztató felkérés után arra a döntésre jutott, hogy az őszi önkormányzati választáson független polgármesterként megméretteti magát.

"Akik ismernek, tudják, világ életemben a józan ész politikáját folytattam, másképp nem is tudtam volna boldogulni harminc évig cégvezetőként, vállalkozóként és újságíróként sem. Most a józan ész politikája azt diktálja, hogy Szombathely fejlődéséhez békére, összefogásra és együttműködésre van szükség" - fogalmazott Koczka.

"Mit tudok ajánlani a szombathelyieknek?" - tette fel magának a kérdést Koczka Tibor, majd három pontban válaszolt.

Függetlenséget kínál, amit úgy fejtett ki, hogy ez nem a szombathelyiektől, hanem a pártoktól való függetlenség. Azt mondja, megválasztása esetén nem a pártközpontoknak, vagy azok helytartóinak kell megfelelnie, hanem kizárólag a szombathelyieknek fog tartozni elszámolással.

Nyugalmat, kiszámíthatóságot ígért Koczka, azt mondja nem a háborút akarja megnyerni, hanem annak véget vetni, ami itt zajlik Szombathelyen. Szerinte vannak, akiknek az az érdekük, hogy Szombathelyen a megosztottság folytatódjon és szekértáborok alakuljanak, hogy megtartsák hatalmukat. Közös célokat szeretne megfogalmazni, azok mentén cselekedni.


Harmadik pontként a szakmaiságot nevezte meg. Mivel a jelenlegi három polgármesterjelölt közül csak neki van városvezetői tapasztalata, ezért Koczka Tibor szerint megválasztása esetén ő az első naptól kezdve folytatná a munkát, míg mások még csak tanulni érkeznének a városházára.

Koczka azt mondta, a józan ész politikáját kínálja a szombathelyieknek és a polgári jobboldali értékrendjét.

Újságírói kérdésre, miszerint más szervezetek támogatását elfogadja-e, azt mondta, nem az számít neki, hogy kik támogatják, hanem a saját értékrendjét tudja képviselni. A korábban említett három pontból jottányit sem akar engedni.

Arról, hogy Puskás Tivadar visszavonta az általános helyettesi megbízását, azt mondta Koczka Tibor azt mondta, az elmúlt 57 hónapban sokszor helyettesítette a polgármestert de sohasem élt vissza ezzel, munkájára panasz nem érkezett. Múlt héten is épp ő helyettesítette Puskást, amikor a szabadságát megszakítva megjelent a városházán és közölte, hogy megvonja jogköreit.

További kérdésre elmondta azt is, hogy pártja hetek óta nem kommunikál vele, csak közleményekben és Facebook-bejegyzésekben.

Koczka elmondta, tudja, hogy hideget-meleget fog kapni az októberi választásig, de vállalja. Hozzátette, hogy megosztott a párttagság véleménye, olyan párttársak is bíztatták, akik munkájukból adódóan függő viszonyban vannak (iskolaigazgató, városi cégnél dolgozó), így nem tehetik meg, hogy nyilvánosan kiálljanak mellette.

Azt, hogy a polgármesterjelöltet eddig nem adó szervezetek (Pro Savaria, Jobbik) támogatják-e, nem tudni. Az ezt firtató kérdésre azt mondta, lehet, hogy eljön az ideje, de szerinte nincs még itt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67