Horrorsérülést szerzett a Szombathelyi Haladás játékosa Gyirmóton

ugytudjuk.hu 2019-08-04 08:42:00.000000
Fotón Holdampf szétnyílt feje.

Ahogy már korábban megírtuk, a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata 1-1-es döntetlennel kezdte az NB II-es bajnokságot. A zöld-fehérek hamar hátrányba kerültek a Gyirmót ellen, ám az egyenlítésre se kellett sokat várni, a Hali középpályása, Holdampf Gergő remek távoli lövése utat talált a hálóba - ezzel ki is alakult a végeredmény.

A szombathelyiek gólszerzője egy szerencsétlen mozdulat után mély sebet szerzett a fején, Holdampf a második félidőre bekötözött fejjel kocogott ki - írja a haladas.hu.

- Az első félidőben egy ütközésnél a földön maradtam, Vass Ádám pedig éppen rám esett, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy a stoplija a fejemet találta el. Két centiméter hosszan felszakadt a bőr, egyelőre húzó tapasz van rajta – mondta a középpályás a klubhonlapnak. – Nagy baj szerencsére azonban nincs. Mivel ez volt az első gólom a Haliban, tudom a kötelességem, egy üdítőre vendégül látom majd a fiúkat. Szót kell ejtenem szurkolóinkról, akik szenzációs hangulatot teremtettek,

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67