A két Ferrari rajtol az első sorból

ugytudjuk.hu 2019-08-31 16:27:00.000000

Leclerc pályafutása, egyben idei harmadik edzéselsőségét érte el Spa-Francorchamps-ban.

Mellőle csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel indulhat. A pénteki első és második, illetve a szombati harmadik szabadedzésen is ők ketten álltak az első és a második helyen, a Ferrarik tehát továbbra is kézben tartják a Belga Nagydíjat.

A harmadik helyen az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben jelenleg is az élen álló brit Lewis Hamilton végzett, a negyedik pedig a csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett.

Hamilton autója egy kicsúszás miatt némileg megrongálódott a harmadik szabadedzésen, és a szerelők nem végeztek a javításával az időmérő kezdetéig, ám a körülmények nekik kedveztek. A lengyel Robert Kubica autójában kigyulladt a Mercedes-motor, ezért megszakították az időmérő első fázisát, és az újraindításnál már a címvédő is ott volt a mezőnyben.

A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

 

1. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

4. sor:

Nico Hülkenberg (német, Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

5. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

6. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)
Lando Norris (brit, McLaren)

7. sor:

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

8. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

9. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

10. sor:

George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67