Zártkapus meccsen győzött a Falco

ugytudjuk.hu 2019-08-30 19:57:00.000000
Új labdával is simán hozta.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Helios Suns Domzale 93–56 (22–11, 24–15, 21–16, 26–14)
Zárt kapus edzőmeccs
Szombathely, Aréna Savaria, 
V.: Tóth K., Esztergályos R., Kiss M.
Falco: A hazaiak kérésére a pontdobókat nem hozták nyilvánosságra.
Domzale: A hazaiak kérésére a pontdobókat nem hozták nyilvánosságra.

Zárt kapuk mögött, a szlovén első osztály elődöntőse, a Helios Suns Domzale ellen nyitotta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

Az élénk neon mezben szereplő bajnokcsapat három légióssal állt fel, mert az egyik edzésen DeVaughn Washington „összetérdelt” egyik társával, kisebb sérülést szenvedett, és Gasper Okorn vezetőedző nem akarta megkockáztatni a játékát.

A FIBA a nyáron úgy döntött, hogy nemzetközi kupasorozataiban a Molten labdát Wilsonra cseréli, ezért a vasiak az alapozás óta az új játékszerrel gyakoroltak, hogy a játékosok szokják a – főleg súlybeli – különbséget a két labda között. Talán ennek is tudható be, hogy az első néhány percben nem mentek a dobásaik, de a negyed derekára egy 14-0-ás szériával sikerült fordítaniuk. Meg persze az is kellett, hogy szigorodjon a védekezésük.

A folytatásban is hengerelt a Falco, hiába kért időt a Suns, húsz fölé ment a különbség. A félidőben 46-26 állt a táblán.

Két és fél perc alatt 8-0-át mentek Váradiék, így már a harmincat súrolta a differencia, ismét időt kért a Domzale edzője, miközben a játékosait anyázva futott a pálya közepére.

A nagy csoda persze elmaradt, a Falco fizikálisan felőrölte ellenfelét, és győzelemmel kezdte az előszezont.

(BB1)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67