Lövödözés történt Pest megyében, kivonult a TEK

ugytudjuk.hu 2019-08-30 06:41:00.000000
Mentőhelikoptert kellett hívni.

Két család esett egymásnak puskákkal, késekkel és egyéb szúrószerszámokkal csütörtök éjszaka a Pest megyei Ráckeván. A vita során több lövés is eldördült.

Három ember sérült meg, egy személy életveszélyes állapotban van

– hangzott el az M1 Híradójában.

Egy embert vasvillával támadtak meg, hozzá mentőhelikoptert kellett hívni.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette az M1-nek ezeket az információkat. Az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy este hat óra után érkezett bejelentés, hogy két család között veszekedés tört ki, amely tettlegességig fajult. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést hallottak.

Az összetűzés a szomszédok beszámolója szerint a két család között régóta fennálló viszály miatt lehetett – mondta az M1 riportere, aki hozzátette, hogy drogügylet is állhat a háttérben. A TEK egységei lezárták az utcát, ahol az összetűzés történt.

Az MTI értesülései szerint az Országos Mentőszolgálat nagy erőkkel, köztük két mentőhelikopterrel érkezett a helyszínre. A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, a rendőrök több embert előállítottak, elszámoltatásuk folyamatban van.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67