Leharapta a barátja péniszét, mert nem akart neki visszafizetni 4000 forintot

ugytudjuk.hu 2019-08-30 19:32:00.000000
Úgy gondolta, ez a leglogikusabb megoldás.

Leharapta egy férfi egy barátja péniszét, mert nem akart neki visszafizetni 1000 rúpiát, vagyis nagyjából négyezer forintot. A két férfi az indiai Koilkuntlán veszett össze a pénzen, majd össze is verekedtek, ebből sikerült összehozni a horrorsérülést. A sérült férfit a közelben álló, halálra rémült emberek vitték kórházba.

A helyi rendőrség azt mondja, hogy mindkét férfi egy közeli faluban élt, egész életükben jó barátok voltak. Az is leírták, hogy a bántalmazó férfi már többször kérte a barátját, hogy adja vissza a pénzt. Csütörtökön is í]y történt, de a sérült férfi ekkor be volt rúgva, még csak nem is válaszolt a barátjának, aki ettől úgy felhúzta magát, hogy fellökte a férfi, majd az ágyékát kezdte ütlegelni.

Ezután sem csillapodott le, valahogy a szájába került a férfi pénisze, ő pedig egyszerűen leharapta azt.

A helyi lapok azt írják, hogy a férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de nem került életveszélyes helyzetbe. Arról viszont nem tudni, hogy vissza tudták-e varrni a férfiasságát.

(Mirror

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67