Azt mondta az ismert szombathelyi vállalkozó, hogy altató miatt okozott balesetet, most kiderült ivott és kokainozott

ugytudjuk.hu 2019-08-29 09:03:00.000000
Rendesen teletömte magát a sofőr, mielőtt az autóba ült.

Még januárban írtunk arról a balesetről, amit Szombathely egyik ismert vállalkozója okozott. A sofőr a 11-es Huszár útról kanyarodott le a Dr. István Lajos körútra, majd itt több autót is összetört, kocsijával a járda és az úttest között szlalomozott. Végül a körút Paragvári felőli végén "kapcsolták le" 

Már akkor felmerült a gyanú, hogy a sofőr ittas volt, esetleg más bódítóval is élt. Akkor közli hozzátartozója keresett meg minket azzal, hogy az autót vezető vállalkozó csupán altatót vett be, emiatt nem tudott nyitott szemmel a kormány mögött maradni. 

Az ügyészségtől most érkezett közlemény szerint a sofőr ittas volt é kokaint is fogyasztott. Mutatjuk is a közleményt:

A Szombathelyi Járási Ügyészség bódult vezetés vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki gyógyszert, alkoholt és kábítószert is fogyasztott, majd autóba ült egy 2019. januári reggelen, Szombathelyen - adott tájékoztatást a Vas Megyei Főügyészség.

A férfi enyhén ittasan, mellette bódult állapotban, a vérében egy gyógyszer terápiás dózist meghaladó mennyiségű hatóanyagával és kokain hatóanyagával vezetett, amikor nekiütközött egy parkoló autónak, amit egy villamoselosztóállomásnak lökött. A férfi ugyan megállt és kiszállt a kocsiból, amikor azonban a parkoló autó tulajának hozzátartozója rendőrt akart hívni, ijedtében visszaült a kocsijába és elhajtott.

Nem kellett sok idő, a vádlott ismét egy parkoló autónak ütközött, majd felhajtott a kerékpárútra és a járdára, ahonnan visszatért az úttestre. Végül azért állt meg, mert miután többször felhajtott az útpadkára, kitörött a gépkocsi egyik első kereke, így már hiábavaló volt a próbálkozás a menekülésre.

A férfinél az előállítás során fehér port is találtak, amiről kiderült, hogy a csekély mennyiséget meghaladó mennyiségű kokaint tartalmaz. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben elzárás mellett járművezetéstől eltiltás kiszabására is indítványt tett.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67