Az ügyészség továbbra is előzetesben szeretné tudni a Viking Sigyn kapitányát

ugytudjuk.hu 2019-08-27 15:32:00.000000
Indokoltnak látják a legsúlyosabb kényszerintézkedést.

A Fővárosi Főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal - november 30-áig - hosszabbítsa meg Jurij C. gyanúsított letartóztatásának határidejét.

Az indítvány szerint az eljárásban a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása - tették hozzá.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg, egy áldozat azóta sem került elő.

A Viking Sigyn kapitányát június 1-jén már egyszer letartóztatták vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt. Akkor a bíróság lehetővé tette azt is, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön, nyomkövető eszköz alkalmazásával. Az óvadékról szóló döntés június 12-én lett jogerős, a kapitány másnap - miután letette az óvadékot - bűnügyi felügyelet alá került.

A legfőbb ügyész ezután a Kúriához fordult, amely elvi jellegű határozatában kimondta: törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a hajóskapitány ügyében, mert nem álltak fenn a feltételei a bűnügyi felügyelet elrendelésének és így az óvadéknak.

Július 31-én - miután segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztásával is meggyanúsították - a bíróság ismét elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67