Nem csalás, nem ámítás: jön a Mátrix 4!

VPP 2019-08-21 17:31:00.000000
Szükség van erre?

Hivatalosan is bejelentették, a kultikusnak számító Mátrixnak jön a negyedik része. Hogy ki örül ennek és ki nem, mindenki dötse el maga, de szerintem nagyon nem tett jót a filmnek, hogy több rész is készült belőle, a második még csak-csak, a harmadik már szódával sem nagyon csúszott, ami engem illet.

Amit tutira tudunk a következő filmről:

- a legújabb epizódot Lana Wachowski rendezi és ő az írója és producere is

- Wachowski mellett Aleksandar Hemon és David Mitchell írta a forgatókönyvet

- A két főszereplő marad a régi, Neo szerepét újra Keanu Reeves, Trinityét pedig Carrie-Ann Moss fogja megformálni

- legkorábban 2020-ban kezdik a forgatásokat.

Lana Wachowski szerint a Mátrix világának gondolatai most még helytállóbbak, mint valaha, és a forgatókönyv író örömét fejezte ki, hogy újraélesztheti a film karaktereit. A Mátrix című filmet, amelynek főszerepe a világhírt hozta el Keanu Reeves számára, 1999-ben mutatták be a mozik. Azóta két folytatása készült, és a három film több mint 6,1 milliárd dollár jegybevételt hozott globálisan.

Mindenesetre most pont ideillik az Ember Tragédiájának híres idézete:

"Ember küzdj és bízva bízzál..."

Reméljük pozitív csalódást hoz majd a Mátrix 4. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67