Nekünk minden városlakó egyformán fontos, legyen szó gyerekekről, felnőttekről vagy éppen az idősekről - kezdte mai sajtótájékoztatóját Nemény András az Éljen Szombathely szövetség polgármesterjelöltje. Majd hozzátette, hogy jelenleg komoly nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki idős családtagját otthonban szeretné elszállásolni. Jelenleg ugyanis beteltek a férőhelyek, sőt a városi szociális intézmény is külsős épületben helyzeti el az időseket.

Nemény azt mondta, hogy van javaslatuk a megoldásra. Választási győzelmük esetén a Sárdi-éri beruházás miatt ugyanis hamarosan felszabadul a SZOVA Welther Károly utcai székháza, ezt pedig hasznosítani szeretnék még pedig úgy, hogy a mögötte lévő Nádasdy Ferenc utca 17. szám alatt található épület telkét egybe nyitnák, a Weltherben egészségügyi ellátással biztosított idősek otthona létesülne, a Nádasdyban pedig idős lakásokat alakítanának ki.

A két épületben összesen 45 lakás épülne, lakásonként pedig 1-4 személyt tudnának elhelyezni.
A beruházást több száz millió forintra becsülik, de az építőipari árak gyors változása miatt Nemény pontos összegbe nem ment bele. Arra azonban emlékeztetett, hogy nem is olyan régen a fideszes városvezetés egy ukrán munkásszálló tervét akarta végigvinni a közgyűlésen, ezt azonban ők nem szavazták meg.

A tájékoztatót Bokányi Adrienn, a önkormányzati képviselőjelölt folytatta azzal, hogy jelenleg van egy kidolgozott rendszer Szombathelyen, ami okos eszközökkel segíti az időseket, oly’ módon, hogy az eszközök mérik a különböző életfunkciókat, majd ezeket egy központ tárolja, szükség esetén pedig egy rendszer továbbítja azokat.

A városban most mindössze 40 darab olyan okoseszköz van az időseknél, ami a 2019-es technikai követelményeknek megfelelnek. Választási győzelmük esetén azonban minden rászorulónak ingyen adná a város a 200-250 ezer forint értékű eszközöket.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.