3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak Peruban

Bálint Vágvölgyi 2019-08-20 18:20:00.000000
A térség a caral, más néven Norte chico civilizáció egyik fontos központja volt.

Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak a perui fővárostól, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon.

A térség a caral, más néven Norte chico civilizáció egyik fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban.

Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy emberszerű béka és egy emberfej látható - adta hírül a BBC honlapja.

Ruth Shady Solís, a caral régészeti térség igazgatója szerint az ábrák a "víz - azaz az esőzés - megérkezését ábrázolják". Az andoki civilizációban ugyanis a béka a vizet ábrázolja, az alatta lévő emberfej az esőzésre váró embert jelenti.

Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe. A régészek szerint a kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget. A Vichama lelőhelyen 2007 óta folynak ásatások, a szakemberek szerint ott az ókorban földműveléssel és halászattal foglalkozó közösség élt, amely a caral civilizáció egyik fontos központja lehetett. A perui Barranca tartományban lévő Caral-Supe szent városa az amerikai földrész egyik legrégebbi civilizációjának központja volt. A helyet 2009-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

A caral civilizáció a Kr.e 1800-as években hanyatlásnak indult, a Vichama lelőhelyen talált faliképek, amelyek a helyi klíma megváltozásáról tanúskodnak, magyarázatot adhatnak arra, hogy miért - mondta Ruth Shady Solís.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67