Post mortem kitüntette Klaus Iohannis román államfő Török Zsolt hegymászót

Buda Fehér 2019-08-20 11:17:00.000000
A román elnöki hivatal közleménye szerint az államfő a kitüntetéssel Török Zsolt sportteljesítményét, a román sport fejlődéséhez tett hozzájárulását, valamint a szenvedélyét és elkötelezettségét ismeri el.

Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót, írja az MTI.

Török Zsoltot az aradi Ioan Slavici Színházban ravatalozták fel. Temetése kedden 14 órától lesz az aradi Felsőtemetőben.

örök Zsolt 2018 októberében a román Védelmi Minisztérium kitüntetését vehette át, miután egy román expedíció vezetőjeként felvitte az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra.

Az egyik legsikeresebb romániai hegymászóként ismert Török Zsolt a múlt hét közepén indult el a Fogarasi-havasokba. Miután több napig nem adott életjelet magáról, családja értesítette a hatóságokat. Holttestét szombaton találták meg a 2535 méter magas Negoj (Negoiu)-csúcs alatt egy szakadékban.

Török Zsolt vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót is, amely feljutott a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsra. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67