Nemény András: Megépítjük a szombathelyi észak-déli bicikliutat!

BZ 2019-08-01 11:45:00.000000
Ellenzéki városként közvetlenül az EU-tól szereznének forrást.

László Győző és Nemény András tartott sajtótájékoztatót a Perintparti sétány tavaly felújított kerékpárútjánál. A téma apropója éppen ez: a kerékpárutak.

Nemény András polgármesterjelölt rögtön egy komoly bejelentéssel indított. Elmondta, hogy az Éljen Szombathely szövetség számára a kerékpárutak fejlesztése elsődleges feladat, majd kijelentette hogy

a következő öt évben kiépítik az észak-déli irányú kerékpárutat Szombathelyen.

Hozzátette, adottsága Szombathelynek, hogy a patakpartok mentén lehet kerékpárutakat építeni, könnyen megvalósíthatóak, ugyanis forgalmi akadályokba nem ütköznek, szinte mindenhol saját területről van szó, így kisajátítani sem szükséges.

A teljessé váló észak-déli vonal gerince lenne a szombathelyi kerékpárút hálózatnak, amire aztán bordák csatlakozhatnának. Ezt a gerincet egy térképen is bemutatták:


 

A meglévő szakaszok hiányosságait pótolnák, és újraélesztenék a "Perint-part revitalizációja projektet". Nemény elmondta, ez egy több éve az íróasztalfiókban lévő többmilliárdos projekt, ami sokkal többre érdemes.

Nem városi költségvetésből oldanák meg, hanem EU-s forrásokat keresnének rá. Az Éljen Szombathely polgármesterjelöltje elmondta, már most tárgyalásokat folytat az unió ilyen területtel foglalkozó képviselőivel. Azt szeretné elérni, hogy más példákhoz hasonlóan külön Szombathelyre detektált forrást tudjanak szerezni.

"Ha külön a városok kapják a pénzt, nem fog elveszni a pénz, nem helyi oligarchák szedik meg magukat, hanem tisztán kiírt közbeszerzéssel átlátható lesz, mire költötték el a támogatást." - mondta.

Nemény szerint az EU-ban a Fidesz eddigi működése alapján az ellenzéki vezetésű városokba sokkal nagyobb eséllyel lehet ilyen típusú forrást szerezni.

"Biztos vagyok benne, hogy Szombathelyre külön európai uniós forrást fogunk tudni hozni." - tette hozzá a polgármesterjelölt.

László Győző, a Éljen Szombathely listavezetője, az egyik érintett körzet képviselője vette át a szót.

Azt mondja, tulajdonképpen el is kezdték már a megvalósítását, hiszen megszavazták a plusz 500 milliós útfelújítással, hogy a Perintparti sétányon lévő szakasz folytatódhasson a Kodály Zoltán utcáig a nemrég megépült vadonatúj parkoló mellett.

Majd hozzátette, jó lenne közvetlenül összekötni a Váci Mihály utcát a Domusszal is, sokakat érintene.

Azt mondja, apróbb, a biztonságos kerékpáros közlekedést segítő dolgokra is gondolnak, a Bartók Béla körút alatt elhaladó szakasz egy része kivilágítatlan, ezt megoldanák.

"Az Éljen Szombathely számára nagyon fontos a közlekedés helyzetének rendezése" - jelentette ki a listavezető.

Ezt a terhelést kétféle módon vennék le az utakról: javítani kell a tömegközlekedésen, valamint fejlszeteni az alternatív közlekedési módokat, például a kerékpárutak építésével.

Nemény András hozzátette, a kivitelezői árak magasak, a jelenlegi támogatási rendszer pedig olyan, hogy nem lehet hozzátenni önkormányzati forrást. Ezen változtani szeretnének, elmondta, azért lobbiznak, hogy a felesleges és értelmetlen szabályok miatt ne hiúsuljon meg egy beruházás sem.

Nemény szerint ha kell önerő, azt hozzá tudja tenni a város, de az egészet csak uniós támogatással lehet megvalósítani. "Úgy viszont meg lehet és meg is fogjuk."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67