Meghalt Oszama bin Laden fia és örököse

ugytudjuk.hu 2019-08-01 09:52:00.000000
Amerikai hírszerzések is megerősítették a hírt.

Halott Hamza bin Laden, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet egykori vezetőjének fia - jelentette amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva az NBC televízió. Donald Trump amerikai elnök nem akarta kommentálni az információkat. A három idézett, névtelenül nyilatkozó tisztségviselő nem szolgált részletekkel arról, hogy Hamza bin Laden hol és mikor halt meg, sem pedig arról, hogy halálához köze van-e az Egyesült Államoknak. 



Az NBC emlékeztetett arra, hogy az amerikai külügyminisztérium februárban egymillió dolláros vérdíjat ajánlott fel annak, aki információkat tud nyújtani Hamza bin Ladenről. Amerikai hírszerzési értesülések szerint ugyanis Hamza bin Laden volt a terrorszervezet új vezetője, apja - akivel 2011-ben a pakisztáni Abbottábád városkában amerikai kommandósok végeztek - állítólag kifejezetten erre képezte ki.

Az újságírók megkérdezték Donald Trump elnököt is erről, ő azonban elhárította a választ. "Ezt nem akarom kommentálni" - fogalmazott.

Hamza bin Laden utolsó közleményét az al-Kaida 2018-ban hozta nyilvánosságra. Ebben az akkor 29 éves terrorista megfenyegette Szaúd-Arábiát és lázadásra szólította fel az Arab-félszigeten élőket. Két éve, 2017-ben Ali Soufan terrorelhárítási szakértő és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik volt munkatársa egy cikkben azt írta: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "kalifátusának" összeomlásával Hamza az, aki a legalkalmasabb a globális dzsihadista mozgalom összefogására.


(Fotó: Department of Defense/MCT via Getty Images)

Hamza bin Ladenről annyit tudni, hogy valószínűleg 1989-ben született, és amikor apja 1996-ban Afganisztánba ment, őt is vitte magával. Oszama bin Laden abbottábádi rejtekhelyén őt nem találták, viszont az ott fellelt levelek arra utaltak, hogy az idősebb bin Laden odavárta őt Abbottábádba, hogy folytassa felkészítését a terrorszervezet irányítására. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67