A múltkor nagy lelkesen elindulunk, hogy a Bozsok és Bucsu között található gyurgyalag fészektelepen fotózunk pár madarat nektek, aztán szomorúan kullogtunk haza, mert a telep mára már lakatlan lett. Hogy miért tűntek el a madarak azt az Őrségi Nemzeti Park munkatársai sem tudták megmondani, viszont adtak egy tippet. Menjünk el Zsirára, ahol a lőtéren egy igazi gyurgyalag paradicsom alakult ki az elmúlt évek alatt.
Tegnap elmentünk és valóban: több tucat van ezekből a színes és különleges madarakból. A szerény eszközeinkkel a Bálint meg is próbált fotózni párat. Íme a végeredmény:



A gyurgyalag szitakötőkkel, lepkékkel és sáskákkal táplálkozik, de darazsakat és méheket is fogyasztanak, némileg ellenállóak a szúrásukra, de kitépik a fullánkjukat és a méregmirigyüket, mielőtt lenyelnék őket. A rovarokat röptében kapja el. Akár 250 méhet is elfogyaszthat egy nap. Egy spanyol kutatás szerint táplálékának 69,4% - 82%-át a háziméhek teszik ki, bár ez kevéssé érinti a családokat, mivel a dolgozók kevesebb, mint 1%-át veszítik el emiatt. Egy másik tanulmány szerint hatékonyabban hasznosítják a vegyes táplálékot, mint ha egyetlen fajta rovart fogyasztanak.
A gyurgyalagot a méhészek valószínűleg kiirtanák, de távolról sem fogyasztanak annyi méhet, mint azt sokan gondolnák. Legfeljebb az esős napok jelenthetnek kivételt, vagy ha a kaptárakat a telep közvetlen közelében helyezik el, szinte felkínálva a méheket. A méhestől csak elriasztani szabad, mivel védett. Erre a célra ragadozó madarakat használnak, amiket például egy kitömött bagollyal csalogatnak a környékre.
Társaságkedvelő madarak. Szívesen ülnek akár csoportosan is kiálló ágakon és villanydrótokon. Kiválóan repülnek, de a földön ügyetlenek. Télen akár 2500-10 500 km-t is megtesznek délre vonulva, mert táplálkozásukhoz csak ott találnak elegendő rovart. Csak nappal tudnak vonulni, de röptükben is tudnak táplálkozni - írja róluk a Wikipedia.













Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.