BREAKING! Koczka Tibor elindul az őszi önkormányzati választáson

Bazsi Farkas 2019-08-01 14:08:00.000000
Fideszesként jelentette be indulását.

Jelenlegi körzetében, Szombathely 1-es választó körzetében elindul képviselőjelöltnek Koczka Tibor - jelentette be az alpolgármester csütörtök délután egy sajtótájékoztatón. 

A helyzet azért érdekes, mert Koczka 5 évvel ezelőtt a Fidesz színeiben jutott be a közgyűlésbe. A politikus jelenleg is a párt tagja, és mind mondta:

Ő az egyetlen fideszes jelölt jelenleg a körzetben.

A Fidesz ugyan már bejelentette, hogy a körzetben Horváth Gábort indítja, ám Horváth nem tagja a pártnak. 


Koczka emlékeztetett, hogy rengeteg dolga van még a körzetben. A 87/89-es elkerülő megépítésének lobbija, a herényi temető parkolója még várat magára, de a kámoni könyvtár építése, a Benczúr óvoda rekonstrukciója sem fejeződött be, ezeket jó lenne ha végig tudná felügyelni - mondta.


Kérdésünkre, hogy legutóbbi sajtótájékoztatója után megjelent Hende Csaba reakcióra szeretne-e válaszolni, csak annyit mondott, az, hogy egy magánbeszélgetést Hende kitesz a Facebookra az őt minősíti. Az idézett beszélgetés pedig április 28-án történt meg, amikor Balázsy még sehol sem volt - reagált az alpolgármester. Koczka azzal folytatta, hogy ő most kiállt a sajtó elé, bármilyen kérdésre válaszol, a város fideszes politikusai azonban ezt eddig egyszer sem tették meg. 

Hogy Koczka a képviselőjelöltségen túl vállal-e másik szerepet, például lesz-e polgármesterjelölt, arra konkrét választ nem adott. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67