Mi lesz a szombathelyi fideszes belharc vége?

ugytudjuk.hu 2019-08-19 12:46:00.000000
Koczka Tibor szerint azért mérgesedett el a viszony, mert ő nem volt „gondolkodás nélküli végrehajtó”.

A vasi megyeszékhely egyáltalán nem tartozik a kormánypártok sikertörténetei közé; habár 2014-ben még elnyerték a város irányítását, a belső harcok miatt mára inkább csak a kudarcaik láthatók. A viszályok a nagyközönség számára akkor lettek igazán kézzelfoghatóak, amikor idén év elején az addig a Fideszt támogató alpolgármester, Molnár Miklós (Pro Savaria) egyszerűen átállt az ellenzéki oldalra - írja elemző cikkében a Magyar Hang. 

A lap helyi beszámolók szerint úgy tudja, és ezt az infót mi is meg tudjuk erősíteni, hogy a Fidesz valódi irányítója a városban a választókerületi elnök, Hende Csaba, a pártközpont ostora azonban nem rajta csattant. Egyelőre a regnáló polgármester, Puskás Tivadar lett beáldozva, idén ősszel ugyanis már nem ő indul Szombathely polgármesteri posztjáért fideszes színekben, hanem a megyei közgyűlés jelenlegi jegyzője, Balázsy Péter. Az mindenesetre beszédes, hogy a bejelentésen Hende Csaba nem vett részt.

A napokban újabb csapást szenvedett el a kormánypárt Koczka Tibor, a város fideszes alpolgármestere ugyanis bejelentette ő is elindul a polgármesteri posztért, mégpedig függetlenként. Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz által támogatott Balázsy Péternek saját párttársával is meg kell küzdenie ősszel.

A kormánypártoknál szokatlan helyzetet előidéző Koczka Tibor a Magyar Hang megkeresésére arról beszélt, hogy Hende Csaba szétverte a helyi Fideszt, neki konkrétan vele van problémája. Kérdésükre, hogy a viszony miért mérgesedett el közöttük, csak annyit mondott, „nem voltam gondolkodás nélküli végrehajtó”. A kommunikáció egyébként már jó ideje megszűnt közte és pártja között, azt is csak a sajtóból tudta meg, hogy az önkormányzati választáson még egyéni képviselőjelöltként sem számítanak a munkájára.

Még a mostani, „renitens” viselkedése sem eredményezte viszont azt, hogy a Fideszből bárki is megkeresse, legalábbis nyilatkozatáig ilyen nem történt. Annak kapcsán, hogy nem tart-e a pártból való kizárástól, Koczka Tibor kifejtette, hogy a végsőkig kitart a Fidesz mellett, de ha kiteszik onnan, az nyilván más helyzet lesz. – Nem nekem kell elhagynom a pártot, úgy gondolom – tette hozzá.

A polgármesterségre aspiráló politikus nem akarta kategorizálni, hogy inkább jobboldali, vagy – a párttal való szembefordulása miatt – baloldali szavazatokra számít, ő a józan észre alapoz. Azok támogatását várja, akik úgy gondolják, nem egy párt megmondó emberei alapján kell meghatározni, hogy merre menjen a város.

Koczka Tibor 2014-ben egyéni körzetben indult, akkor csaknem 40 százalékkal magabiztos győzelmet aratott. Azt nyilvánvalóan nehéz megjósolni, hogy a mostani helyzetben vajon kitől remélhet szavazatokat. Az mindenesetre biztos, hogy a kormánypártokat kommunikációs szinten mindenképpen kellemetlen helyzetbe hozza, míg a Szombathelyen összeállt ellenzék közös jelöltjének, Nemény Andrásnak inkább kedvezhet a helyzet. Nemény András nem is tart attól, hogy tőle venne el szavazatokat újdonsült ellenfele, Koczka Tiborról ugyanis szerinte tudják a városban, hogy egész életében jobboldali volt.

Habár Szombathely alapvetően konzervatív beállítottságú városként van elkönyvelve, öt évvel ezelőtt alig néhány száz szavazattal maradt le Puskás Tivadar mögött az akkori baloldali jelölt. Nemrég az is kiderült, hogy az év elején a Fidesznek hátat fordító alpolgármester, Molnár Miklós nevével fémjelzett Pro Savaria egyesület beáll Koczka Tibor mögé. Sőt, a napokban az ugytudjuk.hu megírta, hogy a Jobbik is csatlakozik az egyesülethez, közösen indítanak az egyéni körzetekben jelölteket, a polgármesteri posztra pedig a Kockza Tibort támogatják. Balassa Péter, a helyi Jobbik vezetője azért azt is jelezte, hogy a többi ellenzéki párt által indított Nemény Andrást is elfogadhatónak tartja.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67