Hatalmasat ment Lendvai Ferenc a Szombathelyi Televízióban

ugytudjuk.hu 2019-08-17 13:59:00.000000
Az ellenségeit tudja szidni, de a saját botrányáról meg sem szólal.

Lendvai Ferenc csütörtökön a Szombathelyi Televízió vendége volt. A fideszes képviselővel Csonka Attila beszélgetett a Fogadóóra című műsorban, ahol elhangzott néhány elég kemény megjegyzés.

A műsor elején már elhangzik, hogy Lendvai kapta meg a nemzetközi diákjátékok felügyeletét, egy ilyen rendezvény volt a Lake Placid-i Téli Nemzetközi Diákjátékok is, ami miatt a képviselő nem tudott megjelenni azon a közgyűlésen, amelyiken a Fidesz elvesztette a többségét. De nem csak ezért emlegetik sokan Szombathelyen a játékokat, hanem azért is, mert a szombathelyi küldöttség akkora botrányt okozott az amerikai faluban, hogy a helyi rendőrséget is ki kellett hívni. Az ügyet még mindig sok kérdőjel övezi, de annyi biztos, hogy nem a gyerekek miatt kellett rendőrt hívni.

A műsorban azonban erről alig esik szó. Lendvai helyette arról beszél, hogy Szombathely már régóta partner a diákjátékokban, kétszer már a város is megrendezte ezt a miniolimpiát.

És amikor végre a politikai botrányokra terelődne a szó, Csonka Attila nemes egyszerűséggel a diákok teljesítményéről kérdezte Lendvait, majd a rendkívüli közgyűlésre terelte a szót.

Így a Szombathelyi Televízió nézői ahelyett, hogy a Lake Placid-i rendőrségi botrányról hallottak volna, azt hallgatták, hogy Lendvai szerint az ominózus rendkívüli közgyűlés egy előre eltervezett dolog volt.

A szót egyébként éppen a műsorvezető tereli másfelé, szerinte ugyanis a konfliktusról csak félfüllel lehetett hallani, és egyébként is, gyorsan rendeződött a dolog. Hiába beszélünk nemzetközi botrányról, aminek egy önkormányzati képviselő is a részese volt.

Arra a kérdésre, hogy számított-e a Fidesz frakció arra, hogy döntésképes lesz a rendkívüli közgyűlés, Lendvai azt mondta, hogy mondvacsinált ügy volt, és szerinte nem is volt fajsúlyos a dolog, pedig az egész országot lázban tartó rabszolgatörvényt tárgyalták éppen. Lendvai szavaiból kihallani, hogy úgy gondolja, az ilyen rendkívüli közgyűléseken nem is kell megjelenni, pedig önkormányzati képviselőként ez is a munkája része, ezért is kapja a fizetését.

A teljes adást megnézhetitek itt:

Ma-Holnap - 2019. augusztus 15. - Fogadóóra

Uploaded by Televízió Szombathelyi on 2019-08-16.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67