A szombathelyi Jobbik beáll a Pro Savaria mögé

Bazsi Farkas 2019-08-15 15:09:00.000000
Közös lesz a lista az önkormányzati választásokon.

A tájékoztatást Balassa Péter (Jobbik) azzal kezdte, hogy megkapta a rendkívüli közgyűlési javaslata a szükséges aláírásokat, sőt, a minimum héthez képest, tizenegyen támogatták. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesternek így kötelessége lesz összehívnia a testületi ülést, ahol a helyi népszavazás indításának könnyebb lehetősége lesz a téma.

Majd az őszi önkormányzati választás volt a téma. Balassa felvezetőjében azt mondta, hogy továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a korrupció és az antidemokratikus erőkkel szembeszálljon úgy, hogy közben megmaradjon a polgári jobboldali, nemzeti értékeknél.

Ezt követően bejelentette, hogy a Jobbik képviselőjelöltjei a Pro Savaria színeiben indulnak el választáson.

Molnár Miklós (Pro Savaria) kérdésünkre elmondta, ez azt fogja jelenteni, hogy a szavazólapon a jelöltek neve mellett csakis a Pro Savaria neve fog szerepelni.

Ezzel egy jobboldali alternatívát kívánnak nyújtani azoknak, akik kiábrándultak a mostani jobboldali városvezetésből. 

Molnár emlékeztetett, hogy a Pro Savaria 2002-ben is egy olyan töréshullám mentén jött létre, amit akkor a fideszes polgármester, Szabó Gábor nyelvvizsgabotránya okozott. Most ismételten olyan helyzet van a szombathelyi városvezetésben, ami arra a döntésre sarkallta őket, hogy egy másik erővel összefogva képviselhessék a  jobboldalt. 

A város alpolgármestere kiemelte, ők olyan politikai erőt képviseltek eddig is, ami nyíltan ki mer állni a sajtó és a választók elé és nem közleményekben kommunikál azokkal.

Molnár azt is hozzátette, hogy bár korábban Balassával voltak vitáik, egy fél évvel ezelőtt olyan folyamatok indultak el a közgyűlésben ami párbeszédre késztette őket és azonos gondolatok mellett tudtak politizálni.

A Pro Savaria egyik jelöltjét be is mutatta. Németh László, a szervezet delegáltjaként ebben a ciklusban végig az Oktatási és Szociális Bizottságban dolgozott. Németh siketnéma, Molnár pedig azt mondta, hogy annak ellenére tudott felsőfokú végzettséget szerezni, hogy a magyar társadalom még mindig hátrányosan bánik a hozzá hasonló emberekkel. A képviselő, példaként állította Némethet mindenki elé, hiszen, ahogy mondta, csak akkor lehet Szombathely valóban a segítés városa, ha a fogyatékkal élőket valóban tudja a helyi lakosság integrálni.

Egy másik témát felhozva az alpolgármester kiemelte, hogy nem volt könnyű dolguk a jelöltekkel, hiszen  - bár még egyet sem jelentettek be - de máris sokan fenyegetést kaptak, és nem csak ők, de a családtagjaik is. 

Balassa Péter végül kérdésünkre tisztázta, hogy a Jobbik szombathelyi alapszervezete működik tovább, a mostani Pro Savaria támogatás nem jelenti azt, hogy feloszlanak.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67