Az atomkatasztrófa után zenészeket hívtak Csernobilba, hogy megnyugtassák a helyieket

Buda Fehér 2019-08-15 19:30:00.000000
Egyikük még ma is él, azt mondja, mindannyian megbetegedtek a sugárzás miatt.

Furcsa esetet írt körül egy hozzászóló a Redditen. Jake elmondása szerint egy finnországi kocsmában találkozott egy zenésszel, Yurival. Jake azt mondja, hogy több estét is átbeszélgetett a zenésszel néhány ital fölött, Yuri pedig egy idő után elmondta, hogy ő is járt Pripjatyban, ráadásul az atomkatasztrófát követő néhány órában.

Yuri jelenleg Észak-Európát járja, néhány italért és egy kis pénzért zenél mindenféle kocsmában. De nem volt mindig így, régen zongorát játszott. Szentpéterváron tanult meg játszani a hangszeren, még az 1970-es évek végén. Klasszikus darabokat játszott, a saját elmondása szerint elég tehetséges is volt. 

Az iskola után Yuri egy állami zenekarban kapott helyet, a zenekart rendszerint táncosok kísérték. 1986-ban aztán egy éjszaka a kormány arra utasította őket, hogy utazzanak Pripjatyba, ahol baleset történt. Yurijék feladata az volt, hogy megnyugtassák a város lakóit, akik, joggal, meg voltak rémülve az atomreaktorban történt robbanás miatt.

A zenekarnak azonban semmit nem mondtak a robbanásról, fogalmuk sem volt arról, hogy milyen veszélyekkel jár a feladatuk. Egyszerűen buszra pakolták őket, és a csernobili négyes reaktor katasztrófája után néhány órával már meg is érkeztek Pripjatyba. Az útjukon végig katonák kísérték őket, akik megtiltották a zenészeknek és a táncosoknak, hogy szóba álljanak a helyiekkel.

Yuri ezek után arról mesélt Jake-nek, hogy ugyan nem tudták, hogy nukleáris katasztrófa történt a közelükben, de érezték a radioaktivitás hatásait. Körülöttük rengetegen megbetegedtek, a helyiek közül többen haldokoltak. A karantént azonban nem szüntették meg. A zenekar már azt hitte, hogy eljött a világvége, és nem csak Csernobilban történik hasonló, hanem a világon mindenhol haldokolnak az emberek. Yuri azt mondja, a katonák ugyan maszkot viseltek, de mindenki látta rajtuk, hogy még ők is félnek, a zenészek pedig beletörődtek abba, hogy meg fognak halni. . 

Annak, hogy a zenészek biztosak voltak abban, hogy meg fognak halni, volt egy furcsa mellékhatása. A biztos tudat leemelte a vállukról az előadásaik terhének súlyát, Yuri szerint a csapat az élete legjobb fellépései Pripjatyban voltak. Több napon keresztül játszottak a helyieknek, a legutolsó előadásukon egy balerina táncolt a zenekar zenéjére. A nő a balerináktól hallatlan módon azonban nem kötötte fel a haját, hagyta, hogy a tánc közben szabad lengjen a hajkoronája. Yuri ekkor látta meg, hogy a táncos haja csomókban hullik, rengeteg hajszál a táncpadlón kötött ki. Azt is körülírta, hogy az előadás végére a balerina orrából és a füleiből folyt a vér, majd amikor a zeneszám végére értek, a helyi, megbetegedett gyermekek odafutottak hozzá, hogy virágokat adjanak neki.

Yuri szerint ekkor azonban áramszünet törte meg az előadást, és ő látta, hogy a gyerekek és a virágok világítanak a sötétben.

Yuri még aznap megszökött Pripjatyból. Habár összetalálkozott egy fegyveres katonával, nem lőtte le, hagyta futni. A férfi ezután amilyen gyorsan csak tudott, megszökött a Szovjet Unióból, ám mire sikerült átlépnie a határt, megvakult. Azt mondja, hogy a Csernobilban fellépő zenészek közül ő az egyetlen túlélő. 

Azt nem tudni, hogy a történet, amit Jake leírt, valóban igaz-e. A legtöbb felhasználója azonban hisz Jake-nek, sokan azt mondják, hogy a Yuri által leírtak megegyeznek azzal, amit Svetlana Alexievich írt le a könyvében, a Csernobil hangjaiban. Alexievich újságíróként dolgozott Minszkben, amikor megtörtént a csernobili atomkatasztrófa, ezután több mint 500 túlélővel készített interjút. A könyvét 1997-ben adták ki, az HBO Alexievich munkáját is felhasználta, amikor elkészítették a sikersorozatukat.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67