Breaking! Hosszú évek kihagyása után ismét lesz augusztus 20-án tűzijáték Szombathelyen

Bazsi Farkas 2019-08-14 16:46:00.000000
Röppennek a röppentyűk, villannak a rakéták.

Augusztus 17-én indul a mega, giga, omega nagyságú Szentkirályi búcsú, amit Szombathely névadó városrészében rendeznek meg. 

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) a körzet képviselője egy mai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez a Gyöngyöshermán-Szentkirályiak egyik legfontosabb ünnepe, hiszen Szent Király a városrész névadója és védőszentje is egyben. Éppen ezért a búcsúra minden évben megpróbálnak valami újjal előrukkolni. Tavalyelőtt haranglábat avattak. Tavaly Szent István király szobrot kapott a városrész, idén pedig nagyszabású 4 napos ünnepséget szerveznek.

Tóth elmondta, hogy a környék régi, új rendezvényhelyszínének szeretnék kialakítani a Szedreskeret. A területet rendbe rakták, a képviselő elmondása szerint, ha az őszi választáson újra bizalmat kap, akkor további fejlesztéseket szeretne megvalósítani. 

A búcsú költségvetése 2 millió forint, amit Tóth képviselői keretéből és a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör kasszájából fizetnek a rendezők.

A búcsú programját, ami kedden este tűzijátékkal zárul, máris mutatjuk. 

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67