Abszolút a helyiekről szólt a hétvége a Joskar Ola lakótelepen

ugytudjuk.hu 2019-08-13 11:35:00.000000
A szombati munkanap ellenére rengetegen látogattak el a XXI. Joskar-Ola Napok Kulturális és Sportfesztiválra.

A Joskar-Ola Alapítvány hétvégén rendezte meg a . A szombati munkanap ellenére már reggel 9 órakor feltöltötték a nagyszínpad melletti területet a 3. Joskar-Ola márkafüggetlen tuningtalálkozó és verseny résztvevői. A megépített és feltuningolt gépcsodák több kategóriában is összemérhették a tudásukat. Volt szépségverseny, motortér belső esztétikai verseny, hangnyomás mérés, melyben az első helyet 140 decibell körüli értékkel vitték el. Az ország különböző részeiről érkeztek ide a verdákkal.

Ezt a programot leszámítva abszolút a Joskar-Ola lakótelepről szólt a rendezvény, hiszen kora délután már hirdették is a gulyásfőző verseny nyerteseit, melyen egy joskar-olai kötődésű csapat nyert. Egyébként a gulyásfőzéshez a joskar-olai csapatok részére az alapítvány ingyen biztosította a hozzávalókat. Ezt követően indult a gyerekek részére az aszfaltrajz verseny, ahol szinte csak joskar-olai gyerekek indultak és nyertek. Délelőtt a Remek Műhely interaktív műsorral is szórakoztatta a kilátogató gyerekeket, sőt sakkversenyt is rendeztek a gyerekek és a felnőttek számára.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor

A kutyafuttatón Kunhegyesi Tibor szervezésében tartottak kutyaszépségversenyt több kategóriában és a díjak nagy részét idén is a joskar-olai kutyusok zsebelték be. Szinte egész nap kint volt a Rendőrség a bűnmegelőzési és drogprevenciós tanácsadással, a gyerekek különböző feladatokat oldhattak meg ebben a témában és még ajándékokat is kaptak. Hasonlóan, a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. is kitelepült, ahol a környezetvédelmi tájékoztatás mellett a gyerekek különböző játékokban vehettek részt és a szombathelyi gyerekek nagy kedvence a Hőmanó is jelen volt.


Mint minden évben idén is felléptek a horvát és német nemzetiségi önkormányzatok zenés, táncos, tamburás műsorral szombaton délután, ezt követően a joskar-olai tagokból álló Bagatell zenekar lépett színpadra, majd megérkezett Essemm, Lazy és Opitz Barbi is. A szombati napot Bori DJ egy Retro Discoval zárta.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor


Vasárnap reggel szintén a gyerekeké volt a főszerep, hiszen a már hagyományosnak mondható Cross gyermek és ifjúsági akadálypályán mérhették össze a tudásukat, melyet a Hobbisták szerveztek immár harmadik alkalommal. Az erőpróbát közel 100 gyerek teljesítette, amely 25 akadályból állt össze. Ezt a követően a Bum Bum gyerekzenekar szórakoztatta a közönséget, majd a D-Station szombathelyi
zenekarnak adták át a színpadot.

A protokoll szerint vasárnap négy órakor kezdődött a köszöntő beszédek sorozata, ahol Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Polgármestere nyitotta a sort, aki beszédében méltatta a Joskar-Ola Alapítvány munkáját. Majd Kelemen Krisztián, a Joskar-Ola lakótelep önkormányzati képviselője következett, aki megköszönte az alapítvány munkáját és a támogatók anyagi segítségét. Kitért arra, hogy ez a rendezvény a joskar-olai lakókról szól és az alapítvánnyal közösen azért dolgoznak, hogy ezen a rendezvényen mindenki jól érezhesse magát és kapjon valamit. Kiemelte,
hogy az alapítvány kuratóriuma elfogadva javaslatát az idei ében a szeptemberben induló Mate Mersic Miloradic Horvát Általános Iskola és Óvoda támogatására ajánlották fel a rendezvényt. Ennek köszönhetően összesen több, mint 2 millió forint támogatást gyűjtöttek össze a volt Szent-Györgyi középiskola épületében induló intézménynek, ahová már több joskar-olai gyerek is jelentkezett.

Kelemen Krisztián, külön köszönetet mondott a támogató cégvezetőknek, az önkormányzatnak és Dr. Ipkovich György, városi képviselőnek, aki családi okok miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, de mivel ő maga is horvát származású és sokat tett azért, hogy a horvátok elindulhassanak ezzel az intézménnyel ezért Dr. Nemény Andrást kérte fel, hogy mondja el helyette, amit ő szeretett volna. Aki jótékonyságot vet, barátságot arat! – ezzel a közmondással zárta beszédét Kelemen Krisztián.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor

Dr. Nemény András, városi képviselő kiemelte, hogy neki és az Éljen Szombahely! frakciónak nagyon fontos minden oktatási intézmény és a horvátok eddig is és ezután is számíthatnak az Éljen Szombathely! támogatására. Örömét fejezte ki, hogy a 2011-ben bezárt iskolaépület ismét vissza kapta oktatási funkcióját, valamint kiemelte, hogy a horvátok nemcsak a horvát közösségnek, hanem a Joskar Ola lakótelepen élő gyerekeknek nyitják meg az oktatási intézmény kapuit szeptemberben.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor

A Horvát Oktatási Központ a következő támogatásokat kapta:

Falco Zrt. – bútorlap támogatás 500.000,-Ft értékben,
Csercsics Faipari Kft. – faipari szerelvények díjából kedvezmény 500.000,-Ft értékben,
Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nkft. – defibrillátor készülék 450.000,-Ft értékben,
Kozma Kft. – pénzbeli felajánlás 250.000,-Ft értékben,
Györgyi Kft. – pénzbeli felajánlás 200.000,-Ft értékben,
Szombathelyi Decathlon Áruház – vásárlási utalvány sportszerekre 150.000,-Ft értékben,
Prenor Kft. – dísznövény felajánlás 100.000,-Ft értékben,
Villkász Kft. – pénzbeli felajánlás 50.000,-Ft értékben
Papp & Pezenhófer Kft. - pénzbeli felajánlás 50.000,-Ft értékben
Joskar-Ola Alapítvány - pénzbeli felajánlás 50.000,-Ft értékben


A támogatásokat részben a felajánló cégek képviselői részben pedig Kelemen Krisztián, városi képviselő és Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány Elnöke adták át. Kelemen Krisztián, városi képviselő pedig már korábban kérte a szombathelyi Közgyűlést, hogy 500.000,-Ft-tal támogassa az önkormányzat a horvát iskola udvarán egy játszótér kialakítását, amely a tervek szerint az elkövetkezendő hetekben el is készül.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor

Paukovitsné Horváth Edit, a Mate Mersic Miloradic Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője vette át a támogatásokat és mondott köszönetet minden támogatónak és az alapítványnak, valamint Kelemen Krisztiánnak. Bakos Ildikó, Elnök beszédében kihangsúlyozta, hogy az alapítvány minden évben felkarol egy-egy nemes ügyet és minden évben jótékonysággal kapcsolják össze a rendezvényt, így kapott tavaly a Micimackó Óvoda is közel másfél millió forint értékű támogatást, melynek köszönhetően minden csoportszobában cserélték a bútorzatot. Beszédében megköszönte az alapítványi tagok munkáját és kiemelte, hogy minden alapítványi tag önkéntes munkában, tehát ingyen végzi a feladatát a lakótelep érdekében.

A hivatalos átadó után a nyereményjáték sorsolása következett, ahol közel 80 tombolatárgyat sorsoltak ki, köztük 100.000,-Ft értékű bútorlap utalványt a Falco Zrt. jóvoltából, 100.000,-Ft értékű húskészítményeket Bíró Tibor felajánlásaként, 40.000,-Ft értékben Decathlon vásárlási utalványt, és 30.000,-Ft értékben utazási utalvány Kelemen Krisztián, városi képviselő felajánlásaként.

Ezt követően fellépett a Pair’O Dice, a Kelemen Kabátban és a Compact Disco zenekar. A rendezvényt a Távhő által támogatott 12 perces tűzijáték zárta. A két napos fesztiválon színvonalas vidámpark várta a kilátogatókat, ahol a 14 év alatti joskar-olai gyerekek ingyen vehették igénybe a vidámpark egyes szolgáltatásait a Yo kupon segítségével, amely Kelemen Krisztián, városi képviselőnek köszönhető. A programok között a kirakodóvásárban, a gasztrotéren vagy az alapítvány által készített raklapbútorokon pihenhettek a kilátogatók. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67