A szombathelyi Jobbik Koczka Tibor polgármesterségét támogatja

ugytudjuk.hu 2019-08-12 13:18:00.000000
Balassa Péter azt mondta, szinte mindegy is, hogy ők kit támogatnak, döntenie a szombathelyieknek kell.

A civil társadalom politikába való beleszólásának fontosságát emelte ki mai sajtótájékoztatóján Balassa Péter jobbikos szombathelyi önkormányzati képviselő. Azt pedig hogy ezt miképpen szeretné erősíteni a Jobbik, azt két példával mondta el.

Elsőként Balassa arról tájékoztatott, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, ehhez egyébként hét önkormányzati képviselő szignója szükséges. A rendkívüli közgyűlésen pedig népszavazási kezdeményezés lehetőségének megkönnyebbítése lenne a téma. A mostani szabályozás szerint a szombathelyi választó polgárok 15 százaléka kell ahhoz, hogy egy helyi népszavazási kezdeményezésből valóban voksolás legyen.

Balassa azt szeretné elérni, hogy ez a szám 10 százalékra csökkenjen. Ehhez közgyűlési többség, és önkormányzati rendeletmódosítás szükséges. Ez 6300 embert jelentene a továbbiakban. Balassa azt mondta, hogy így például a lakosság könnyedén szólhatna bele olyan várost érintő ügyekbe, mint például egy senkinek nem tetsző építkezés. Legutóbb Szombathely 2017 decemberében tárgyalta a helyi népszavazás ügyét, a 15 százalékos arány akkor került meghatározásra.

Másodikként a képviselő az önkormányzati választásokra tért ki, kerek 60 nap van hátra addig, amíg a polgárok voksolással dönthetik el, hogy ki vezesse a várost az elkövetkezendő öt évben. Balassa azt mondta, hogy a Jobbik nem fog külön listát állítani, jelen pillanatban is szövetségi tárgyalásokat folytat. Az azonban biztos, hogy a szombathelyi Jobbik a három szombathelyi polgármesterjelölt közül a független, ám de továbbra is Fidesz tag Koczka Tibort támogatja. 

Balassa arra is kitért, hogy a mostani három jelölt közül további egyet tart még alkalmasnak arra, hogy a választások után akár a polgármesteri székbe üljön. Azonban azt újságírói kérdésre sem volt hajlandó megválaszolni, hogy ez konkrétan kit is takar. Balassa azt mondta, hogy nem az ú támogatásukon múlik, hogy ki lesz a polgármester, azt ugyanis a szombathelyi választók fogják eldönteni.

Bana Neményt támogatta 

Bár Balassa most nem nyilatkozott tisztán afelől, hogy ki lehet szerinte Koczka mellett a másik alkalmas jelölt, korábban a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője, Bana Tibor az Ugytudjuk.hu-nak azt mondta, hogy nekik a változást akaró szombathelyieket kell szem előtt tartaniuk és ehhez Nemény András is megfelelő alternatívát tud nyújtani. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67