A Szombathelyi Haladás edzője új támadókat igazolna

Bálint Vágvölgyi 2019-08-12 08:57:00.000000
Supka Attila szerint a Szeged elleni meccs nem nézett ki jól.

Ahogy már megírtuk, a Szombathelyi Haladás az utolsó pillanatban mentette döntetlenre a Szeged elleni mérkőzést. Ezzel a szombathelyi csapat három meccs után három döntetlennel áll, mindhárom találkozó 1-1 lett.

- A gyirmóti mérkőzésünk jó volt, a hazai Siófok elleni már kevésbé jó, a mai pedig a három közül a legkevésbé jól nézett ki – mondta Supka Attila, a Haladás vezetőedzője a klubhonlapnak. – Rosszul kezdtük a meccset, az ellenfélnek egy óriási védelmi hibát követően volt egy nagy lehetősége, majd egy rögzített helyzet után betalált – rosszul reagáltuk le a helyzetet. Aztán csakúgy mint a korábbi mérkőzéseken, ezúttal is rengeteg ajtó-ablak helyzetünk volt, amiket azonban kihagytunk. Reális volt a döntetlen, de a helyzetkihasználásunkon muszáj javítanunk.

Sajnos kevesen vagyunk, ezért muszáj igazolnunk egy-két támadót – bízom bent, hogy a Szolnok ellen már számolhatok új csatárokkal is

A zöld-fehérek legközelebb augusztus 18-án játszanak, otthon fogadják majd a Szolnok csapatát.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67