Demeter Márta a sajtóból tudta meg, hogy Orbán lánya miatt fel akarják függeszteni a mentelmi jogát

ugytudjuk.hu 2019-07-05 11:27:00.000000
Az LMP országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész.

Az MTI-nek kiadott közlemény szerint a legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt Kövér Lászlónál. A hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárásban a megalapozott gyanú lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította - írták. 

Demeter Mártát még februárban kiáltották ki nemzetbiztonsági kockázatnak, amiért tavaly október 16-án írásbeli kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták a honvédség A319-es Airbusával Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányát, Flórát.

A Fidesz szerint ezt minden érintett cáfolta, s azt állítják, hogy kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és - engedéllyel - családja utazott a gépen.  A Fidesz Demeter Mártát feljelentette hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt.
    

"Demeter Márta országgyűlési képviselő e cselekménye hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas" - írta most közleményében a Legfőbb Ügyészség, hozzátéve: a büntetőeljárás lefolytatására az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Demeter Márta igazsága tudatában áll minden eljárás elé

Az LMP most kiadott egy sajtóközleményt ezzel kapcsolatban.

"Demeter Márta országgyűlési képviselő a sajtóból értesült arról, hogy a legfőbb ügyész – fideszes politikusok tavaly októberben tett feljelentése alapján – hivatali visszaélést feltételezve kéri az Országgyűléstől a képviselői mentelmi joga felfüggesztését. 



Az elmúlt hónapokban Demeter Márta sorra nyerte a sajtóhelyreigazítási pereket azokkal a médiumokkal szemben, amelyek őt alaptalanul titoksértéssel, minősített adatok nyilvánosságra hozatalával vádolták. Ugyanígy áll minden más eljárás elé is, hogy igazát azokban is bizonyítsa.



Az mindenesetre jól mutatja a magyar közélet állapotát, hogy míg a mai napig nem sikerült az illetékes hatóságoknak előre jutniuk abban, hogyan kerülhettek ki Demeter Mártával és édesanyjával kapcsolatos adatok a Honvédkórházból, és hogyan használhatta azokat a kormánypárti sajtó lejárató célokra, addig fideszes feljelentésre eljárnak a NER egyik leghatározottabb kritikusával szemben."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67