Tizenhárom évre ítélték az unokahúgát megfojtó férfit Zalaegerszegen

Buda Fehér 2019-07-05 16:43:00.000000
Szexuális viszonyt is folytatott az unokahúgával.

Jogerősen 13 év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken azt a férfit, aki 2007-ben megfojtotta, majd elásta unokahúgát, akinek holttestére csak tavaly bukkantak rá - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Vándor Virág közleménye szerint a vádlott 2006 előtt szexuális viszonyt folytatott egy zalai kistelepülésen élő 16 éves unokahúgával, az együttlétekért pénzt és cigarettát adott a lánynak. 

A sértett 2007 májusában iskola helyett a nagybátyját kereste fel, hogy pénzt kérjen tőle. Vitatkoztak, majd a férfi zsinórral megfojtotta unokahúgát, a holttestet pedig anyja házának pincéjében elásta. Amikor a lányt szülei keresni kezdték, a keresésbe a vádlott is bekapcsolódott.

Az eltűnési ügyet 2017-ben ismét megvizsgálta a hatóság, amelynek során a vádlottat poligráfos vizsgálat alá vonták, és a férfi beismerő vallomást tett. A vádemelés után idén márciusban tartott előkészítő ülésen a férfi bevallotta bűnösségét, de vallomástétele akadozott, az általa elmondottak nem egyeztek meg mindenben a vádiratban foglaltakkal, ezért az ügyet a bíró tárgyalásra utalta.

Pénteken, az ítélet meghozatalakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte az idő múlását és a vádlott beismerő vallomását. Súlyosító volt ugyanakkor büntetett előélete, valamint az, hogy a gyilkosságot hozzátartozója sérelmére követte el.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67