Világbajnoki ezüstérmes kapus az SZKKA hetedik és egyben utolsó nyári igazolása

Bálint Vágvölgyi 2019-07-02 06:44:00.000000
Katarina Tomasevics egy évre érkezik a szombathelyi kézisekhez.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapatnál folytatja a 35 esztendős szerb hálóőr, Katarina Tomasevics.

A kétszeres szerb-, egyszeres osztrák-, német- és magyar bajnok játékos Belgrádban kezdett kézilabdázni. Katarinát - miután végigjárta a korosztályos válogatottakat - már húsz évesen, 2006-ban leigazolta az osztrák sztárcsapat, a Hypo Niederösterreich. Később Dániában folytatta pályafutását, itt két évig Dániában légióskodott. 2009 nyarán a spanyol Bera Bera igazolta le, egy év elteltével hazatért, és a ŽRK Zajecsar csapatában folytatta pályafutását. A 2012-2013-as szezonban a német Bundesligában szereplő Thüringerrel nyert bajnoki címet, majd a francia Nantes igazolta le. 2014 nyarán szerződött Magyarországra, a Ferencvároshoz, amellyel szintén felért a csúcsra, 2015-ben magyar bajnok lett. 2017 nyarán a Dunaújvárosi Kohász játékosa lett, majd egy súlyos sérülés megakadályozta a folytatásban. Decemberben, a Montenegró elleni Európa-bajnoki középdöntős meccsen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, emiatt az elmúlt fél évben nem lépett pályára. Katarina három Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon vett részt, a 2013-as VB-n tagja volt az ezüstérmet nyert válogatottnak. A játékos egy éves szerződést kötött a szombathelyi klubbal.

Katarina a klubhonlapnak adott rövid interjújában azt mondja,ha minden jól megy, talán meglepetést is okozhat jövőre az SZKKA és valahol a mezőny közepén végezhetnek.

 - A kapus pozíció nagyon fontos a kézilabdában, ezért örülök, hogy a kiváló képességű fiatal Gadányi Maja és Sipeki Flóra mellett egy tapasztalt, klasszis játékossal sikerült erősítenünk. - mondta el az új szerzeményről Marosán György vezetőedző.

Tomasevics az SZKKA hetedik és egyben utolsó nyári igazolása. A klub korábban Sipeki Flóra, Mayer Szabina, Dijana Jovetic, Lilja GorilszkaIvana Mitrovics és Biljana Filipovic-Bandelier érkezését jelentette be. Természetesen távozók is vannak az NB I-be frissen feljutott csapatnál.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67