Nagy Donát, a Momentum szombathelyi elnöke levélben kéri számon Hende Csabát az Akadémia szétveréséért

BZ 2019-07-02 17:01:00.000000
Nyílt levél.

Bár a szakma, vagyis a tudósok tiltakoztak, a Fidesz erővel átvitte, amit mindig is akart, hogy saját kézbe vegye a magyar tudományos élet irányítását, így a most létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz kerül az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése.

Nagy Donát, a Momentum Mozgalom szombathelyi elnöke választópolgárként írt levelet Hende Csabának. Számonkéri, amiért megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia szétverését.

Levelében kitér az általános iskolában tanultakra, miszerint Széchenyi István 1825-ben felajánlotta birtokai egyéves jövedelmét az MTA megalapításához, amihez további főnemesek is jelentős összegekkel csatlakoztak. Majd azzal folytatja, hogy most közel kétszáz évvel később Hende és 130 fideszes képviselőtársával megszavazta a magyarság egyik legnagyobb erényének szétverését.

"Ön az én képviseletemre, az én érdekeim képviseletére is vállalkozott, amikor tavaly felvette mandátumát az Országgyűlésben. Kérem, ezúton is segítsen számomra megérteni, milyen indokok vezérelték a parlamenti szavazáskor, milyen módon tudta az én, és még sok ezer választópolgára akaratát érvényesíteni."

Ha válasz érkezik, természetesen közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67