Kocsis szerint, aki nem szavazta meg a lex Czeglédyt, az a bűnözők oldalára állt

Bazsi Farkas 2019-07-02 19:57:00.000000
A szocialisták, a DK, az LMP-s Ungár Péter és Schmuck Erzsébet, a párbeszédes Burány Sándor, valamint a független Szél Bernadett és Szabó Szabolcs is nemmel szavazott a törvényre

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón szólt az úgynevezett lex Czeglédy elfogadásáról, kiemelve: az a határozott álláspontjuk, nem fordulhat elő még egyszer, hogy egy büntetőeljárás alatt álló személy mentelmi jog mögé bújva mentesüljön azon következmények alól, amelyek minden bűnelkövető állampolgárra érvényesek lennének.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc egy hatmilliárdos csalási ügybe keveredett bűnözőt azzal próbált kimenekíteni, hogy a DK-listájára tette, s ezzel elérte, hogy Czeglédy Csaba időt nyerjen a jogkövetkezmények terhe alól. Azt nem tudni, hogy ez alatt Czeglédy Csaba dolgozott-e azon, hogy bizonyítékokat tüntessen el, tanúkat befolyásoljon - jegyezte meg.

Kocsis Máté rámutatott: a szocialisták, a DK, az LMP-s Ungár Péter és Schmuck Erzsébet, a párbeszédes Burány Sándor, valamint a független Szél Bernadett és Szabó Szabolcs is nemmel szavazott a törvényre. Ezzel megint a bűnözők oldalára állt a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék - értékelt a Fidesz frakcióvezetője.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67