Vonat elé löktek egy anyát gyermekével Frankfurtban, a gyermek meghalt

Bálint Vágvölgyi 2019-07-29 18:00:00.000000
A feltételezett elkövetőt elfogták.

Vonat elé löktek egy anyát gyermekével hétfőn a németországi Frankfurt főpályaudvarán, a nyolcéves kisfiú életét vesztette, a feltételezett elkövetőt elfogták.

Az áldozat édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező InterCity Express (ICE) nagysebességű vonat elől, a kisfiú viszont a szerelvény alá került és szörnyethalt. A feltételezett elkövető egy 40 éves férfi, a rendőrség tájékoztatása szerint az afrikai Eritrea állampolgára. A nyomozás első megállapításai szerint szándékosan lökhette a sínek közé a 40 éves nőt és gyermekét, és megpróbált letaszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.

A sötét ruhát viselő támadó megpróbált elmenekülni, a pályaudvar közvetlen közelében járókelők üldözőbe vették, leteperték és átadták a rendőröknek. Emberölés és emberölés kísérletének gyanúja miatt indítottal eljárást ellene. Az eset délelőtt történt. Nincsenek arra utaló adatok, hogy a gyanúsított ismerte volna mindazokat, akikre rárontott.

A Hessischer Rundfunk (HR) közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, egy helikoptert is bevetettek, a mentők pedig 16 rohamkocsit irányítottak a Hessen tartományi nagyváros főpályaudvarához. A Düsseldorfból érkező ICE vágányának peronján és a pályaudvar várócsarnokában drámai jelenetek játszódtak le, többen összeomlottak a történtek hatására és orvosi segítségre szorultak - áll a HR beszámolójában.

Legutóbb július 20-án történt hasonló eset Németországban, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Voerde vasútállomásán egy 28 éves, németországi születésű szerb férfi lökött vonat elé egy családanyát. A 34 éves nő életét vesztette, a feltételezett elkövető és az áldozat ebben az esetben sem ismerte egymást.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67