11:54 Puskás kihátrál a Haladás mögül
Azt hangoztatja, hogy van egy érvényben lévő határozat, ami azt mondja ki, hogy a város ad pénzt a klubnak, de a feltételeket teljesíteni kell. Vagyis minden tulajdonos tegye be a pénzt a csapatba, engedjenek betekintést a könyvelésbe, vállaljanak kezességet.
A kérdés az, hogy miért hívta össze a közgyűlést akkor, ha a régi határozat jó és azon Puskás nem akar változtatni?
Vége a közgyűlésnek.
11:44 Folytatódik a közgyűlés
Határozatképtelen a gyűlés. Kilenc képviselő vam csak jelen a teremben. A határozatképességhez 11 kellene.

Puskás még nyom egy stand upot, de lényegi dolog már nem lesz.
11:40 Továbbra is szünet van
A Haladás klubvezetői kupaktanácsot tartanak. Arról egyeztetnek, hogy mit kell még kivenni, betenni az esetlegesen megszülető szerződésben.
11:30 Ipkovich és Molnár elhagyja a termet
A közgyűlés határozatképtelen lett. Ipkovich azt nehezményezte, hogy hiába kért szót, nem kapott.

A közönségből kérnek szót.
11:27 Nem előkészített az előterjesztés
Ezt mondja Molnár, aki azt mondja még, hogy a Haladás az MLSZ-el folytatott levelezését is be kellene csatolni a napirendhez.
Lendvai Ferenc azt mondja szavazzanak a napirendről, utána vitázzanak.
11:24 Az MLSZ miatt kell most gyorsan dönteni
Ezt most Puskás is megerősíti. Tudnia kell a csapat vezetőinek, hogy kapnak e pénzt vagy sem, így kell menniük az MLSZ-hez.

11:17 Most kérdezzenek
Lendvai Ferenc azt mondja, hogy az ellenzéki képviselők most kérdezzenek, jelen van ugyanis minden szereplő.

Balassa Péter hosszan szólal fel. Azt mondja, hogy a Haladás pénzügyi helyzetével kapcsolatban nincsenek tisztában így nem lehet döntést hozni.
Horváth Attila (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) szintén ezt erősíti meg.
11:11 Határozatképes a közgyűlés
Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) napirendi javaslatot fogalmaz meg, képviselői keretekről javasol határozni.

Ipkovich most már szót kap és megismétli a korábbiakat. Azt mondja a közgyűlés egyszer már döntött a Haladás ügyében.
Már a Károly. Ő volt az ugyanis, aki végigvitte a Haladás-ügyet.
Molnár Miklós azt mondja, hogy támogatja Ipkovich javaslatát és majd csak a bizottsági ülések után üljön össze ismét a közgyűlés.
11:08 Molnár kint is, bent is
Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester bejön, aztán kimegy.
Vele meglenne a határozatképesség. De belép, aztán kilép.

Végül csak leül.
Ipkovich György (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) azt mondja legyen holnap reggel 8 órakor közgyűlés.
11:07 Nem határozatképes az ülés
Csak 10 képviselő van jelen, 11 kell a határozatképességhez.
11:03 Lassan kezdünk
A Fidesz frakció már szinte teljes létszámban elfoglalta a helyét, az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakcióból egyelőre ketten vannak itt.
Balassa Péter is (Jobbik) elfoglalta a helyét.
10:56 Hamarosan kezdünk
Már év elején arról szóltak a hírek, hogy gondok vannak a Szombathelyi Haladásnál. Aztán márciusban borult a bili, amikor kiderült, hogy valóban csúsznak a fizetések, akkor 95 millió forintos hiányról tájékoztatott a klub. Most a klubvezetők bevallása alapján ez 400 millió forintra duzzadt.
Hogy mennyi a valós tartozás nem tudni, a klubvezetők ugyanis nem engednek belenézni a könyvelésbe.

A klubban 5%-os tulajdonrésze van az önkormányzatnak, most mégis azt várják, hogy 150 millió forintot adjon a város a labdarúgóknak.
Puskás Tivadar septiben hívta össze a közgyűlést, hogy döntsenek a támogatásról. Erre azért van szükség, mert holnap ülésezik az MLSZ Licenc Adó Bizottsága, és ha a Haladás pénzügyei nincsenek rendezve, könnyen kivághatják őket az NB II-ből.
Azt sejtem nem lesz hosszú közgyűlés, de azért természetesen blogolok.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.