Döntetlent játszott az NB III-as Sárvárral a Haladás

Bazsi Farkas 2019-07-24 20:56:00.000000
Kijött az osztálykülönbség.

Az NB III-as Sárvár együttesét fogadta felkészülési találkozón ma a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás NB II-es/megye 1-es/megye 3-as csapata. 

A haladas.hu így ír a meccsről: A szombathelyieknél próbajátékon szereplő, a legutóbbi bajnokságot a Mezőkövesdtől a ZTE-ben töltő csatár Novák Csanád a kezdőben kapott helyet. Csakúgy mint az MTK-tól érkezett jobb védő, Molnár Bence. A Haladásban ezúttal a kulcsemberek többsége pihenőt kapott, főleg a fiatalok teljesítményére volt kíváncsi Supka Attila.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, több veszélyes támadást is vezettek, de a sárváriak is becsülettel odatették magukat. A rekkenő hőség ellenére jó iramú játék folyt a pályán, mindkét csapat gyorsan futballozott. Aztán a félidő derekán ismét átvette az irányítást a Haladás, sorra vezette támadásait. Ám a hazaiak előtt csak kisebb helyzetek adódtak, a sárváriak zártan, fegyelmezetten védekeztek. A játék szinte kizárólag a sárváriak térfelén folyt. A 37. percben Kertai buktatta Eszlátyit a tizenhatoson belül. A büntetőt Doktorics ballal a léc fölé lőtte. Szünet után egy szöglet után Jagodics fejelt nem sokkal a léc fölé. Nem sokkal később Medgyes nagy helyzetből fejelhetett, ám a labda az egyik vendégvédőről szögletre pattant. Egykapuzott a Haladás, a Sárvár kontrákra épített. A hajrában Németh Erik lőtt kevéssel a felső léc fölé, majd Bosnjak távoli lövését védte Horváth. A hazaiak rengeteg passzal építették fel támadásaikat, de nehezen bontották meg a vendégvédelmet. A 87. percben Medgyes fejelt a jobb sarok mellé, majd egy tűzijáték után maradt ki két Hali-ziccer.

Szombathelyi Haladás-Sárvár FC 0-0. 

Szombathely, 300 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés.

Haladás: Rózsa – Bokor, Jagodics, Tamás, Füleki (Bosnjak)– Molnár B. (Kiss B.), Doktorics (Németh E.), Szekér (Illés), Nyári (Petró) – Eszlátyi (Tóth M.), Novák (Balogh F.). Edző: Supka Attila.

Sárvár: Gőcze (Horváth B.) – Valkovszki, Pados, Kertai (Tratnyet), Horváth D. – Potyi, Kun, Pető (Szenczi), Skriba (Kovács B.), Faggyas (Bak)– Rajzinger (Torda), Edző: Bojan Lazics.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67