Toroczkai szerint Románia a Dikh TV-n keresztül csonkítaná meg Magyarországot

ugytudjuk.hu 2019-07-20 16:25:00.000000
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke megint remekelt.

A Mi Hazánk szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Magyarország első országos cigány televíziója, a Dikh TV, mivel a működésével a "magyarság és a cigányság egymás ellen uszítását szolgálhatja" - mondta Toroczkai László pártelnök szombaton Budapesten. 

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatón közölte, akár parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezik, például annak tisztázására, hogy az új televízió finanszírozói mögött nem találhatók-e más államok.

Toroczkai László hangsúlyozta, számításaik szerint több száz millió forintba kerülhet a Dikh TV beindítása és reklámozása, és felmerül a kérdés, kik finanszírozzák azt. Elmondta, a céginformációs adatokból úgy látják, egy Romániából érkezett üzletember áll tulajdonosként a tv mögött, ezért meg kell vizsgálni, hogy román állami pénzeket is fordítottak-e a televízióra.
    


A Mi Hazánk elnöke kiemelte továbbá, a Dikh TV működése azért is komoly feszültségekhez vezethet, mert eddigi internetes műsoraiban visszatérő elem volt a "magyarellenes rasszizmus", és nem lehet tudni, hogy a jövőben nem jeleníti-e meg az Opre Roma párt szeparatista törekvéseit, vagyis egy önálló cigány tartomány létrehozásának igényét. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67