Két hete jeleztük, hogy visszaélések lehetnek a szombathelyi közbeszerzések körül, egyelőre semmi sem történt

Bazsi Farkas 2019-07-01 20:00:00.000000
Még annyi tájékoztatást sem kaptunk, hogy kezdtek-e vizsgálatot az ügyben.

Több mint két hete írtunk levelet Károlyi Ákos, szombathelyi jegyzőnek, Puskás Tivadar, polgármesternek és Telek Miklós, Közbeszerzési Bíráló Bizottsági elnöknek, hogy információink szerint egy szombathelyi közbeszerzéseket sorra nyerő cég vezetőinek a feleségei, élettársai dolgoznak az önkormányzatban. 

A cég már a korábbi években is komoly kivitelezéseket nyert el, idén pedig már közel egymilliárd forintnál jár az általa elnyert közbeszerzések összege. 


Ha azonban valóban helytállóak az információink, akkor akár helyzeti előnybe kerülhettek, ha a közbeszerzési pályázatoknál önkormányzati, belsős infókat kaptak a családtagok révén. Ez az, amit ki szeretnénk deríteni, és ez az, amit a polgármesternek a Közbeszerzési Bíráló Bizottság elnökének egy vizsgálat során ki kellene derítenie. 

Az ügy azért is kényes, mivel a cég - amelyet a vizsgálat végéig továbbra sem szeretnénk megnevezni - több olyan közbeszerzést is megnyert, aminek a finanszírozója az Európai Unió volt. Ha valóban történt visszaélés, akkor az Szombathelyre nézve komoly összegek visszafizetését eredményezné.

Akár több milliárdos tétel is lehet a végösszeg.

Eddig csupán a jegyzőtől kaptunk választ. Ő azt írta, hogy a hivatal kizárólag olyan adattal rendelkezik, ami a köztisztviselő családi állapotára vonatkozik, azt, hogy a köztisztviselőnek ki a házastársa, élettársa azt nem tartják nyilván. 

A jegyző a továbbiakban azt írja, hogy az ügyet továbbította a Közbeszerzési Bíráló Bizottságnak. 


Egy hete újabb levelet írtunk a bizottság elnökének, Telek Miklósnak és a polgármesternek, Puskás Tivadarnak is. Egyelőre azonban egyikük sem válaszolt, még csak annyi információt sem kaptunk, hogy valóban vizsgálják-e az ügyet, ha igen mire várható annak eredménye. 

Ami érdekes, hogy első jelzésünk óta kétszer is összeült már a Bíráló Bizottság, két olyan ügyet is tárgyaltak, amire az Európai Unió ad pénzt. Az egyik a Vásárcsarnok felújítása, a másik pedig az Egészségügyi Alapellátó Központ megépítése. Bár igaz, egyik esetben sem áll úgy a közbeszerzés, hogy nyertest hirdessenek, de így is eléggé aggályos, hogy a közbeszerzések nem lettek felfüggesztve az esetleges vizsgálat végéig.

Amint kapunk bármi választ az önkormányzattól, jelentkezni fogunk!

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67