A kormány úgy érezte, időszerű négymillióra emelni a Médiatanács elnökének fizetését

Buda Fehér 2019-07-01 11:18:00.000000
Karas Monika fizetése sosem látott tempóban nőtt a triplájára, de vajon a kormány mikor érzi azt, hogy a magyar dolgozók bérét is emelni kéne?

"Időszerűvé vált a Médiatanács elnöke és tagjai, valamint az NMHH vezetői illetményének rendezése." – ezzel az indoklással javasolja a parlament törvényalkotási bizottsága, hogy piaci körülmények között elképzelhetetlen mértékű fizetésemelést kapjanak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetői, írja a 24.hu. A döntéssel Karas Monika fizetése az eddigi havi 1,3 millió forintról havi négymillióra nő.

Karas eddig miniszteri illetményre volt jogosult, amit nemrég egymillióról bruttó 1,7-2,9 millió forintra emeltek. A 24.hu megjegyzi, hogy ennek oka, hogy a jövőben a jegybankelnök Matolcsy György havi ötmillió forintos fizetésének 80 százaléka jár neki az Országgyűlés előtt lévő módosító javaslat szerint. 

Az NMHH elnöke a fizetése mellett persze többféle juttatást is kap. Karas a csillagászati mértékű fizetésemelés mellett hivatali lakást, és személyes gépkocsihasználatot is kap, de további 400 ezer forint tiszteletdíjra is számíthat. A médiatanács tagjai sem maradnak ki a buliból, ők fejenként havi 1,6 millió forintra számíthatnak.

A 24.hu még hozzáteszi, hogy az NMHH-elnök fizetésével együtt a médiahatóság főigazgatójáét is jelentősen emelnék, Aranyosné Börcs Janka az elnök fizetésének 60 százalékára lesz jogosult a javaslat alapján, ez havi 2,4 millió forintnak felel meg.

Karas Monikát 2013 augusztusában nevezte ki a köztársasági elnök az NMHH élére, emellett kilenc évre a médiatanács elnökévé is megválasztotta az Országgyűlés. Karas egyébként régóta mozog fideszes körökben, az NMHH előtt a Simicska Lajoshoz tartozó médiabirodalom jogásza volt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67