A Szombathelyi Haladás felkészülési meccse játszott az NB I-be frissen feljutó Kaposvár ellen pénteken délután a Haladás Sportkomplexumban. A Haliban nem játszott sérülés miatt Yuriy Habovda és Tóth-Gábor Kristóf. Csereként pályára lépett viszont a próbajátékon szereplő támadó, Eszlátyi István. Németh Erik, a korábban az Illés Akadémián nevelkedő, később Sárváron is futballozó csatár szintén próbajátékon szerepel a Haladásban - kezdi tudósítását a haladas.hu.

A kapusoknak nem volt komoly dolguk az első félidőben, csak kisebb helyzetek adódtak a csapatok előtt. Egy bal oldali beadást követően Németh Márió hét méterről a jobb felső sarok fölé fejelt. A 32. percben egy bal oldali szögletet a volt szombathelyi Szakály Attila hét méterről a bal sarokba fejelt, ezzel megszerezte a Kaposvár a vezetést. A szünetig nem is változott már az eredmény.

A második félidőre sort cserélt Supka Attila, főleg a fiatalok léptek pályára. Két perc alatt három gólt is szerezhettek volna a Haladás. A 84. percben egyenlített a Haladás: Kiss Bence 24 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. Nem sokkal később, a 87. percben Petró jobb oldali beadását Tamás nyolc méterről a jobb sarokba helyezte, ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.
Szombathelyi Haladás: Gyurján – Tóth D., Jancsó, Németh Milán, Bosnjak – Holdampf, Nyári, Illés, Németh Márió – Medgyes, Gaál. II. félidő: Rózsa – Kiss Balázs, Jagodics, Tamás, Füleki – Doktorics, Kovalovszki, Kiss Bence, Petró – Németh E., Eszlátyi. Edző: Supka Attila.















Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.