Áramot vezett a zárkaajtóba két fogvatartott, hogy megöljék a börtönőrt

ugytudjuk.hu 2019-07-19 16:10:00.000000
Csapdát állítottak fel.

Egy 17 és egy 18 éves előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott, akik egyébként féltestvérek, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik épületében, közös cellában várták korábbi ügyük kivizsgálását 2017 áprilisában. Egy zárkaellenőrzés után a zárka ajtajánál lévő villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket kihúzták, amiket úgy állítottak be, hogy az ajtó kinyitása esetén érintkezzenek a befelé nyíló fém ajtóval.

Ezután, mivel tudták, hogy biztonsági kamerán keresztül figyelik őket, filctollal kezdtek a falra firkálni, hogy ezzel felhívják magukra a figyelmet. A körletben dolgozó biztonsági tiszt több felügyelő társával a zárkához ment, hogy intézkedjenek.

Az őrök nem tudták felkapcsolni a zárka mennyezeti világítását, mivel azt a két fogvatartott szintén szétszerelte. A körletfelügyelő ezt tapasztalva, a zárka fém ajtaját gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ekkor érintkezésbe lépett az útjába helyezett, feszültség alatt lévő vezetékkel, aminek következtében a fémajtó áram alá került, mivel a biztosítékok működésbe léptek, ezért szerencsére csak rövid időre.

Az ügyészség tájékoztatása szerint ez nem bírt az élet kioltására alkalmas erősséggel, de a halálos áramütés veszélye így is fennállt, ugyanis ha a vezeték más része érintkezett volna az ajtóval, ami nem csapja le az áramot, akkor a sötét zárkában a falból kiálló vezeték könnyen áramütést okozhatott volna.

A Fővárosi Főügyészség a két férfi ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. Az eljárás tárgyát a felnőttkorú terhelt esetében - egy szórakozóhelyi konfliktusból származó élet elleni cselekményre is figyelemmel - több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények is képezték.

A bíróság bűnösnek mondta ki vádlottakat, a felnőttkorú terheltet 10 év fegyházbüntetésre, és 10 év közügyektől eltiltásra, társát 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönbüntetésére és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet – súlyosításra irányuló ügyészi és a vádlottak javára szóló védelmi fellebbezés miatt – nem jogerős.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67