Akkora földrengés rázta meg Athént, hogy az utcára menekültek az emberek

Buda Fehér 2019-07-19 15:50:00.000000
A görög fővárostól messzebb volt az epicentrum, de mégis halálra rémítette a helyieket.

A Richter-skála szerinti 5,1-es földrengés rázta meg a görög fővárost. A földrengés epicentruma nagyjából 22 kilométerre volt Athéntól, de az embereket még így is annyira megrémítette, hogy sokan az utcára menekültek. A görög lapok szerint legalább egy épület összeomlott, több pedig megsérült. Közéjük tartozik ez az üzlet is, aminek az egyik tartóoszlopa jóformán kettétört.

Fotó: Mirror

Az európai földrengésmérő állomások szerint a rengés a felszínhez közel pattant ki, ezért a helyiek erősebbnek érezhették, mint amilyen valójában volt. Egy athéni újságíró szerint olyan volt az egész, mintha a lakása hirtelen vibrálni kezdett volna. Először azt hitte, hogy egy közeli útépítés miatt érez rengéseket, majd néhány másodperc múlva az egész épület nekiállt mozogni. Az újságíró aztán kirohant az erkélyére, akkor látta, hogy rengeteg ember az utcára menekült. Máshol az asztalok alá bújtak, úgy vészelték át a nagyjából fél perces földrengést.

Halálesetekről nem tudni, habár több autó és épület is megrongálódott.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67