Most már szinte biztos, hogy eladták a Haladás csapatbuszát

ugytudjuk.hu 2019-07-16 11:08:00.000000
Persze maradtak kérdések.

Tegnap elsőként foglalkoztunk azzal az újabb csontvázzal, ami kipottyanni látszik a Szombathelyi Haladás szekrényéből.

Több forrásból arról értesültünk, hogy eladták a szombathelyi focisták TAO-pénzből vásárolt csapatbuszát. Az Index a busz rendszámát megszerezve lekérte a busz adatait a Jármű Szolgáltatási Platformról. Ez az a rendszer, ahol bárki ellenőrizheti rendszám alapján, hogy a hivatalos mérések alkalmával (pl. műszaki vizsga, eladás) hány futott kilométernél állt a jármű számlálója.

Ez alapján több gyanús dolgot fedezett fel az Index újságírója. Feltűnő ugyanis, hogy a műszaki vizsga után egy hónappal újra rögzítették futott kilométerek számát. Sőt, ezt követően nem sokkal eredetiség-visgálaton is átesett a jármű.

Minden jel arra utal, hogy ezt a buszt eladták.

Az Index szerint a legfontosabb bizonyíték az, hogy az adatok szerint a busz eddigi hazai tulajdonosainak száma kettő. Ami csak akkor lehetséges, ha a Németországból beszerzett busz gazdát cserélt.

Az, hogy az eladás mennyire volt jogszerű, ahogy írtuk, már az MLSZ vizsgálja.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67